97 éve született PUSKÁS FERENC

A világ egyik legismertebb magyar embere, a kiváló rugótechnikájú, egyedülálló cselezési készséggel rendelkező, veszélyes bal lábáról híres csatár, a legendás magyar Aranycsapat balösszekötője 1927. április 1-jén született Kispesten. 16 évesen, a Kispesti AC játékosaként lépett először pályára a magyar élvonalban, majd egy hónappal a 18. születésnapja előtt, 1945. március 2-án a magyar válogatottban is bemutatkozott, és máris gólt szerzett Ausztria ellen. Utoljára 1956. október 14-én volt tagja a magyar válogatottnak ugyancsak Ausztria ellen, és ezúttal is betalált, keretbe foglalva azt az egyedülálló 11 és fél évet a magyar labdarúgás történetében, amelynek a során a válogatott egyszer sem szenvedett vereséget hazai pályán.

Ebben az időszakban a magyar közönség által Öcsinek becézett világklasszis csatár a Kispesttel (későbbi Bp. Honvéddal) öt bajnoki és négy gólkirályi címet, a válogatott csapatkapitányaként pedig olimpiai aranyérmet (1952, Helsinki) és világbajnoki ezüstérmet (1954, Svájc) nyert; 1953 novemberében a Wembley Stadionban kétszer talált be a híres 6:3-as mérkőzésen.

1943 és 1956 között 349 magyar bajnoki mérkőzésen 358 gólt ért el, míg a válogatottban 85 találkozón 84-szer volt eredményes. Miután 1956 őszén nem tért haza a Kispest dél-amerikai túrájáról, eltiltása okán közel kétéves szünet következett a pályafutásában. Majdnem 32 évesen, jelentős túlsúllyal került a Real Madridhoz, ahol a kemény edzéseknek köszönhetően az 1958/59-es szezonban bemutatkozott a nagyközönség előtt. A közönség azonnal megszerette, és gyorsan ráragadt a Pancho becenév. Az 1959/1960-as évadban ismét gólkirály lett: 24 mérkőzésen 25 gólt szerzett, a BEK-ben pedig 39 meccsen 49-szer volt eredményes. Az 1960-as BEK-döntőn, a glasgow-i Hampden Parkban a Real Madrid 7-3-ra verte az Eintracht Frankfurtot Puskás négy góljával.

Pályafutása befejezése után edzőként dolgozott, a görög Panathinaikoszt BEK-döntőbe vezette, szövetségi kapitányként négy összecsapáson a magyar válogatottat is irányította. 2002-ben az 1953-ban felavatott Népstadion felvette Puskás Ferenc nevét. 2006. november 17-én, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyta le szemét örökre a magyar labdarúgás ikonikus alakja.

Életút

Született: 1927. április 1. Kispest
Eredeti neve: Purczeld Ferenc
Válogatottság/gól: 85/84 (magyar), 4/0 (spanyol)
Posztja: balösszekötő
Klubjai játékosként: 1942-49 Kispesti AC, 1949-56 Bp. Honvéd (magyar bajnokságban összesen: 349 mérkőzés/358 gól), 1958-67 Real Madrid (spanyol bajnokságban összesen: 179/154)
Klubjai edzőként: Alicante (spanyol), San Francisco Gales (amerikai), Vancouver Royals (kanadai), Panathinaikosz (görög), Colo-Colo (chilei), Szaúd-Arábia válogatottja, FCL Murcia (spanyol), AEK Athén (görög), al-Maszri (egyiptomi), Soi de América és Cerro Porteno (paraguayi), Panhellenic Melbourne (ausztrál), Magyarország válogatottja (1993. április-július, 4 mérkőzés)

Legnagyobb eredményei játékosként

A magyar válogatottal:
- olimpiai bajnok (1952, Helsinki)
- világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)
- Európa-kupa-győztes (1953)
A Budapest Honvéddal:
- ötszörös magyar bajnok (1949-50, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955)
- négyszeres magyar gólkirály (1947-48: 50 gól, 1949-50: 31, 1950
ősz: 25, 1953: 27 gól)
A Real Madriddal:
- háromszoros BEK-győztes (1958-59, 1959-60 - a döntőben négy gólt szerzett, ami máig rekord, 1965-66)
- kétszer a BEK-sorozat gólkirálya (1959-60: 12 gól, 1961-62: 7 gól - holtversenyben)
- Világkupa-győztes (1960)
- hatszoros spanyol bajnok (1960-61, 1961-62, 1962-63, 1963-64, 1964-65, 1966-67)
- kétszeres Spanyol (Király) Kupa-győztes (1958, 1962)
- négyszeres spanyol gólkirály (1959-60: 28 gól, 1960-61: 27 gól, 1962-63: 26 gól, 1963-64: 20 gól)
- Világválogatott (1963), Európa-válogatott (1965)
- az Aranylabda-szavazáson 2. (1960), 4. (1956), 5. (1961), 7. (1959)
Legnagyobb eredményei edzőként:
- BEK-döntős - Panathinaikosz (1971)
- háromszoros görög bajnok - Panathinaikosz 2 (1970, 1972), AEK Athén 1 (1979)
- egyszeres ausztrál bajnok (1991) és kupagyőztes (1990) - Panhellenic

Idézetek, gondolatok Puskás Ferenctől

„Nincs titok. Szerettünk, akartunk és tudtunk focizni.”
„Tréningezni sokat, nagyon sokat. Tudni élni a pályán és a pályán kívül. Szeretni a közönséget, de mindenekfelett imádni a labdarúgást, a világ legszebb sportját.”
„Mi a labdával és a labdáról álmodtunk. Minden idegszálunk a laszti volt. Tudod te, hogy mi mennyit gyakoroltunk? Hivatalos edzésen kívül is. Minden kényszer nélkül. Volt olyan formáció, megoldás, amit ötvenszer, százszor gyakoroltunk. Ez, meg a siker öröme aztán már vitt bennünket”.
„Csak az az edző érhet el hosszú távon sikert, aki a támadójátékra helyezi a hangsúlyt, aki a támadásszövés szépségére tanítja a játékosait.”
„Még nem tudom, ki lesz a szövetségi kapitány, de máris féltem. Attól a több millió szövetségi kapitánytól, aki Magyarországon él.”
„Engem soha nem érdekelt a politika. Sem a politikusok. Nálam mindig a futball volt az első, mindig csak erre és a családomra gondoltam. És soha nem ártottam bele magam semmibe.”
„Futballista voltam, de úgy beszélhetek az életemről, mint egy szerelmi történetről. De ki mondhatná azt, hogy ez nem egy love story?”

Kortársai Puskás Ferencről

„Mindannyiunk közül ő volt a legjobb. Hatodik érzéke volt a futballhoz. Ha 1000 megoldása volt valaminek, ő megtalálta az 1001.-et.” (Hidegkuti Nándor)
„A könyvében azt olvashatjuk, hogy ha nem lett volna jó napom, 12-t lőnek nekünk. Kiváltság volt ellenük játszani. Nem csak nagy labdarúgó volt, de szerethető ember is.” (Gil Merrick, Anglia hálóőre a 6-3-on.)
„A maga idejében különleges játékos volt, ez nem kérdés. Nem értem, hogyan veszthették el az 1954-es világbajnoki döntőt.” (Sir Alex Ferguson)
„Puskás halálra rémítette a kapusokat már 30-35 méterről is. Nem csak erős lövései voltak, hanem pontosak is. Azt hiszem, zseni volt.” (Raymond Kopa, csapattársa a Real Madridban)
„Charltonnal, Law-val és Puskással edzősködtünk egy ausztrál akadémián. A srácok nem tisztelték őt, csúfolták a súlya és a kora miatt. Felhecceltük a kölyköket, hogy fogadjunk, képes-e tízszer egymás után eltalálni a keresztlécet. Természetesen kihívták a kövér, öreg embert. Law kérte őket, tippeljék meg, hányszor fog neki sikerülni. A legtöbben ötnél kevesebbet saccoltak, én tizet mondtam. A kövér, öreg edző egymás után kilencszer találta el a lécet. A tizediknél feladta magának a labdát, végigtáncoltatta a vállain és a fején, sarkazott egyet, majd a levegőben lévő labdát a kapufára bombázta. Mind csendben álltak, aztán megkérdezték, hogy hívják. Azt válaszoltam: nektek csak Mr. Puskás.” (George Best)

A 2016-ban elhunyt író, Esterházy Péter tisztelője volt a Puskás Ferencnek. Erről több írásában is bizonyságot adott az olvasóinak. Alább, a 2006-ban, a Magvető Kiadónál megjelent, Utazás a tizenhatos mélyére című könyvéből idézünk fel részleteket.

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére (részletek)

Tézisem – Istenem, milyen régóta várok erre, hogy tézisem legyen: egy fél évszázada élek e „reményét és emlékezetét vesztett bolygón”, s eddig még a közelében sem voltam, hogy tézisem legyen! – a következő: Puskás a futball utolsó személyisége, személyes személyisége, a modernitás utolsó villanása és összefoglalása, az út az egyetlen metafora felé. Őt követően már (csak) sztárok vannak, a léthelyzetnek nem megoldása van, hanem válaszverziók vannak, magas szintű, perfekt változatok. Illetve, hogy gyorsan korrigáljak: Beckenbauer, Cruyff: az átmenet: valami már nincs és még nincs, és ebben az ürességben világol a bajor és németalföldi csillag. Másképp fogalmazva: Puskással szűnik meg a játék, s kezdődik a szórakoztatás korszaka...

…Puskás nem osztotta Heisenberg nézetét, ő mindig egyszerre tudván tudta a labda helyét is, sebességét is (igaz, a futball Euklidész világa, ahol a kapufák szögeinek összege mindig 180 fok). Én nem láthattam őt játszani, csupán egyszer, 1981-ben, hogy úgy mondjam, post festa, amikor 56 után először visszajött Magyarországra, és rendeztek neki egy díszmérkőzést a Népstadionban. A rendszer mintegy megbocsátotta, hogy nagy fia elhagyta 56-ban, örült, hogy Puskás legitimálja őt, emlékszem az ez ügyben mondott sok megrohadt kádárista mondatra, amely, a rendszer alkatának megfelelően, mondott is valamit, meg nem is. Puskás akkor már ötvennégy éves volt, világnagy pocakkal, tulajdonképpen önmaga paródiája, mondhatni, ezen a túlsúlyos módon korszerű, amit, a parodisztikusságot, nem is fedett el a 100 000 ember nosztalgiája, mert ez már a nyolcvanas évek józan vagy ironikus nosztalgiája volt, a csodálat és a csúfondárosság keveréke. Ám amikor Puskás egyszer avval a bizonyos legendás bal lábával úgy indította a szélsőt, hogy a labda negyvenméteres röppálya után, a hátvéd frizuráját borzolva esett a hátvéd mögé, úgy, hogy a szélső éppen akkor ért, lépett oda, s evvel a lépéssel azonnal behozhatatlan előnyre tett szert, akkor a 100 000 fáradt embernek elakadt a lélegzete: színről színre megjelent előttük, akár egy angyal, az emberi zsenialitás. (Ezeket a hosszú átadásokat eredményesen lehet gyakorolni, minél többet, annál jobban tudja az ember. Én ott fölmértem, tehetséges kisfutballista, hogy nekem körülbelül 357 év gyakorlás kéne ahhoz, hogy ezt tudjam.) A zsenialitás nem a képességek kiválóságával azonos. Czibor kiismerhetetlenebbül cselezett, Kocsis fejelt a világon a legjobban, a szintén zseniális Bozsik megbízhatóbb volt, Budai gyorsabb, Lóránt értelemszerűen keményebb, egyáltalán, Puskás jobb lába kizárólag emberi szempontból volt értékelhető, szakmailag nem. Az ő géniusza abban állt, hogy azonosulni tudott a játékkal, egy volt vele, vagyis ő határozta meg a világot (a pálya négyszögéről beszélek), a modern álom maga, nem?, s nem a világ adta, meghatározta lehetőségek közt választott, választotta ki a legjobbat. Ez az időtlen benne. Puskás megteremtette egyén és közösség egységét, amely nélkül az egyén, ő, nem létezhetett. Nem mintha kellemes egyéniség lett volna, folyton veszekedett, vitatkozott, dirigált. Nagyszájú, nem a békesség embere. Szélvihar, mondták róla kortársai. De: őt nem kellett kiszolgálni, ő egyszerre szolgált és irányított. Alávetette magát annak, amit ő teremtett. Egy volt a labdával. Erről számos anekdota szól. Amikor egy edzésen a pályáról kigurult labdát egy gyerek kézzel dobta vissza, akkor állítólag elsírta magát. Kézzel! Láttátok, kézzel ért a labdához!, zokogott. Puskás a Nagy Elbeszélés, a teljes személyiség és az élhető sors utolsó villanása, aki még úgy tudta mondani (a játékával), én, mint Fontane. Káprázatos, gyors karrier, szegénység, világválság, proli környezet, a kis Ferenc, akit mindenki, azután az egész világ Öcsinek szólított, mintha mindenkinek a kis testvére volna, már az apatejjel együtt szívta magába a focit, Bozsikkal, a későbbi nagy csapat másik nagy emberével játszott együtt a kispesti grundokon, reggeltől estig, mindig, tizenhat évesen már a Kispest (a későbbi Honvéd) első csapatában a felnőttek között, tizennyolc évesen pedig a nagyválogatottban, sic itur ad astra, és ott, a csillagok közt következik a dráma – Puskás tehát az a valaki, akivel még történhet dráma –, 1954, Bern, a világbajnoki döntő (Puskás még évekig állította, hogy a németek doppingoltak volt; az ember próbálkozik), következett 56, szétesett a világ, szétesett a csapat, Puskás a 31 évével már öregnek számít, öreg és el van hízva, de szinte csodaszerűen összeszedi magát (a szorgalom része a zsenialitásnak), és a világ akkori legjobb csapatának, a Reál Madridnak lesz éveken át alapembere…
…Mindezek Puskást a legnagyobb futballistává teszik – ennek a túlontúl hosszú évszázadnak a legnagyobbjává.