Búcsú Mezey Györgytől
A Farkasréti Temetőben kísérték utolsó útjára dr. Mezey György mesteredzőt, az MLSZ Életműdíjasát, az 1986-os világbajnokságon szereplő magyar válogatott egykori szövetségi kapitányát.
Több százan búcsúztak Mezey Györgytől a Farkasréti Temetőben, ahol egykori játékosok, edzők, családtagok, barátok, tisztelők kísérték utolsó útjára a magyar válogatottat 35 mérkőzésen irányító szakembert.
A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében dr. Csányi Sándor elnök búcsúzott Mezey Györgytől, a ravatalnál felidézve pályafutásának legfontosabb állomásait, sikereit, hangsúlyozva szakmai örökségét és a magyar labdarúgásban betöltött kiemelkedően fontos szerepét.
„A Mezey-érában, ha rövid időre is, a magyar labdarúgás visszakerült a világ élvonalába (…) Úgy volt újító, hogy közben tökéletesen ismerte a magyar futball hagyományait – méltatta Csányi Sándor Mezey György munkásságát. – A magyar labdarúgás történetének kiemelkedő edzőjét, tanárát, korszakos egyéniségét veszítettük el, akinek hatása ott van mindenhol, ahol ma igényes szakmai munka folyik.”
A búcsúztatást követően Mezey Györgyöt egyházi szertartás keretében, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra.
A hírkategória további hírei
2026-01-08 12:02:07
Legyél önkéntes a 2026-os UEFA Bajnokok Ligája-döntőn!
2026-01-07 10:46:11
Sportösztöndíj-pályázat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2026-01-02 20:36:33











