75 éves Újpest legzseniálisabb karmestere
Ma ünnepli a 75. születésnapját Göröcs János, az Újpesti Dózsa legendás jobbösszekötője, középpályása.
Göröcs János 1939. május 8-án született Gánton, ám tízévesen már az újpesti Jutagyár csapatában lett igazolt játékos. Két évvel később átkerült a Bp. Vasas Izzóhoz – e klub kölyökjátékosaként vett részt az Én és a nagyapám című, emlékezetes film forgatásán, jól felismerhető a filmben. Ám nem erről híres igazán.
1957-ben átkerült a nem sokkal korábban új nevet kapott Újpesti Dózsához, amelyben augusztus 25-én, az új idény első mérkőzésén góllal debütált a Salgótarjáni BTC ellen. Mind a két kispadon újpesti legenda üldögélt a Megyeri úton: a hazaiaknál Balogh II Sándor, a vendégeknél Szűcs György. Az egykori Európa-klasszis hátvéd az alábbi tizenegyet küldte pályára: Török – Rajna, Várhidi, Farsang – Borsányi, Halmai – Bencsics, Göröcs, Szusza, Aspirány, Tóth M. Az ifjú „Titi” hiába szerezte meg a vezetést, a tarjániak hárommal válaszoltak. Az idény végén az Újpesti Dózsa a hetedik helyen zárt, ezt csak azért érdemes feljegyezni, mert Göröcs János a lila-fehéreknél eltöltött pályafutása alatt ennél csak jobb helyen finiselt aztán a gárda. Megjegyzendő, hogy aligha a még tizenéves „Titi” miatt szerepelt rosszul a csapat, ő ugyanis a svédországi világbajnokság után bekerült a válogatottba. Játszott 1958. szeptember 14-én, Chorzówban, a lengyelek ellen (3-1), majd az Európa-bajnokságok (akkor még: Nemzetek Kupája) történetének első mérkőzésén, a szovjetek elleni moszkvai selejtezőn is. Utóbbin úgy járt, mint az első bajnokin: gólt szerzett, de a csapata 3-1-re kikapott.
1959 tavaszától kezdődtek az igazi klubsikerek. A pályán Göröcs János által irányított Újpesti Dózsa 1960-ban bajnok lett, 1962-ben bejutott az akkor még létező Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjébe (a nem kifejezetten befejező-csatár Göröcs 8 mérkőzésen 8 gólt szerezve a sorozat gólkirálya lett!), 1969-ben csak a Newcastle United elleni döntőben vérzett el a Vásárvárosok Kupájában, a mai Európa Liga (egyik elődjében). A lila-fehérek a hatvanas években teljes és egy félidényes bajnokság kivételével mindig a dobogón végeztek, de nyerni nem tudtak. Egészen 1969-ig. Néhányszor (így 1961-ben és 1962-ben is) önmagukat, illetve pocsék hajrájukat kárhoztathatták azért, mert nem lettek bajnokok. 1968-ra gyakorlatilag már kialakult a későbbi nagycsapat tizenegye, de az elsőséghez – miután a Vasas finoman szólva segített a Ferencvároson – még 102 szerzett gólt sem volt elég. A második legeredményesebb csatársor, a piros-kékeké 66-ig jutott.
1969-ben végre megtört az átok, Baróti Lajos irányításával bajnok lett az Újpesti Dózsa. Tündökölt a Szentmihályi – Káposzta, Solymosi, Bánkuti – Dunai III, Noskó – Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó alaptizenegy, s főleg a mindmáig a Megyeri úton áhítattal emlegetett támadóötös.
A következő években zsinórban nyerte a bajnoki címeket a csapat (1969 után 1970, 1970-71, 1971-72), illetve kétszer (1969, 1971) a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította. Göröcs János az 1971–72-es idényben játszott utoljára a Dózsában, sérülései miatt akkor is már csak öt mérkőzésen. 1972. április 15-én, a Ferencváros ellen játszott utoljára újpestiként bajnokit, a Szentmihályi – Káposzta, Maurer, Noskó, Juhász – Dunai III, Göröcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó (Nagy L.) együttesben. A nyáron, felnőtt pályafutása során először, klubot váltott, a Tatabányai Bányász futballistája lett. A bányászvárosban két év alatt 23 bajnokit bírt a lába, de kétszer is megnyerte a kék-fehérekkel a Közép-európai Kupát.
Az A-válogatottban az 1958-as debütálást is beleszámítva 1970 szeptemberéig 62 mérkőzésen játszott, 19 gólt szerzett. Tagja volt az 1962-es világbajnokságon negyeddöntős együttesnek, az olimpiai válogatottal bronzérmet szerzett az 1960-as, római játékokon.
Visszavonulása után egy ideig edzőként dolgozott, előbb a lila-fehérek korosztályos csapatánál, majd több mint fél évtizedet töltött Kuvaitban, a Szulejvihat és a Tadhamon utánpótláskorú játékosait nevelgetve. 1985 augusztusa és 1988 szeptembere között az Újpesti Dózsa vezetőedzője volt, 1987-ben bajnoki ezüstérmet, egy évvel később bronzérmet nyert csapatával.
1957-ben átkerült a nem sokkal korábban új nevet kapott Újpesti Dózsához, amelyben augusztus 25-én, az új idény első mérkőzésén góllal debütált a Salgótarjáni BTC ellen. Mind a két kispadon újpesti legenda üldögélt a Megyeri úton: a hazaiaknál Balogh II Sándor, a vendégeknél Szűcs György. Az egykori Európa-klasszis hátvéd az alábbi tizenegyet küldte pályára: Török – Rajna, Várhidi, Farsang – Borsányi, Halmai – Bencsics, Göröcs, Szusza, Aspirány, Tóth M. Az ifjú „Titi” hiába szerezte meg a vezetést, a tarjániak hárommal válaszoltak. Az idény végén az Újpesti Dózsa a hetedik helyen zárt, ezt csak azért érdemes feljegyezni, mert Göröcs János a lila-fehéreknél eltöltött pályafutása alatt ennél csak jobb helyen finiselt aztán a gárda. Megjegyzendő, hogy aligha a még tizenéves „Titi” miatt szerepelt rosszul a csapat, ő ugyanis a svédországi világbajnokság után bekerült a válogatottba. Játszott 1958. szeptember 14-én, Chorzówban, a lengyelek ellen (3-1), majd az Európa-bajnokságok (akkor még: Nemzetek Kupája) történetének első mérkőzésén, a szovjetek elleni moszkvai selejtezőn is. Utóbbin úgy járt, mint az első bajnokin: gólt szerzett, de a csapata 3-1-re kikapott.
1959 tavaszától kezdődtek az igazi klubsikerek. A pályán Göröcs János által irányított Újpesti Dózsa 1960-ban bajnok lett, 1962-ben bejutott az akkor még létező Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjébe (a nem kifejezetten befejező-csatár Göröcs 8 mérkőzésen 8 gólt szerezve a sorozat gólkirálya lett!), 1969-ben csak a Newcastle United elleni döntőben vérzett el a Vásárvárosok Kupájában, a mai Európa Liga (egyik elődjében). A lila-fehérek a hatvanas években teljes és egy félidényes bajnokság kivételével mindig a dobogón végeztek, de nyerni nem tudtak. Egészen 1969-ig. Néhányszor (így 1961-ben és 1962-ben is) önmagukat, illetve pocsék hajrájukat kárhoztathatták azért, mert nem lettek bajnokok. 1968-ra gyakorlatilag már kialakult a későbbi nagycsapat tizenegye, de az elsőséghez – miután a Vasas finoman szólva segített a Ferencvároson – még 102 szerzett gólt sem volt elég. A második legeredményesebb csatársor, a piros-kékeké 66-ig jutott.
1969-ben végre megtört az átok, Baróti Lajos irányításával bajnok lett az Újpesti Dózsa. Tündökölt a Szentmihályi – Káposzta, Solymosi, Bánkuti – Dunai III, Noskó – Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó alaptizenegy, s főleg a mindmáig a Megyeri úton áhítattal emlegetett támadóötös.
A következő években zsinórban nyerte a bajnoki címeket a csapat (1969 után 1970, 1970-71, 1971-72), illetve kétszer (1969, 1971) a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította. Göröcs János az 1971–72-es idényben játszott utoljára a Dózsában, sérülései miatt akkor is már csak öt mérkőzésen. 1972. április 15-én, a Ferencváros ellen játszott utoljára újpestiként bajnokit, a Szentmihályi – Káposzta, Maurer, Noskó, Juhász – Dunai III, Göröcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó (Nagy L.) együttesben. A nyáron, felnőtt pályafutása során először, klubot váltott, a Tatabányai Bányász futballistája lett. A bányászvárosban két év alatt 23 bajnokit bírt a lába, de kétszer is megnyerte a kék-fehérekkel a Közép-európai Kupát.
Az A-válogatottban az 1958-as debütálást is beleszámítva 1970 szeptemberéig 62 mérkőzésen játszott, 19 gólt szerzett. Tagja volt az 1962-es világbajnokságon negyeddöntős együttesnek, az olimpiai válogatottal bronzérmet szerzett az 1960-as, római játékokon.
Visszavonulása után egy ideig edzőként dolgozott, előbb a lila-fehérek korosztályos csapatánál, majd több mint fél évtizedet töltött Kuvaitban, a Szulejvihat és a Tadhamon utánpótláskorú játékosait nevelgetve. 1985 augusztusa és 1988 szeptembere között az Újpesti Dózsa vezetőedzője volt, 1987-ben bajnoki ezüstérmet, egy évvel később bronzérmet nyert csapatával.