Zártkapus UEFA-döntés után utánpótlás-játékosok biztatása mellett játszhat a válogatott

2019. szeptember. 20., 16:48   |    

Zártkapus UEFA-döntés után utánpótlás-játékosok biztatása mellett játszhat a válogatott

A magyar szövetségnek zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Eb-selejtező mérkőzést, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak. A bérletesek visszatérítést kapnak a bérletük árából.

Az UEFA fegyelmi testülete zártkapus döntéssel büntette a magyar szövetséget a szeptemberi 8-i Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt.

Noha az MLSZ és maguk a játékosok, valamint a szövetségi kapitány is kérte a nézőket a sportszerű szurkolásra, ennek ellenére az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat. A döntés során visszaesőként bírálták el a fegyelmi vétséget, mivel az elmúlt öt évben többször is el kellett járni a magyar szövetséggel szemben a nézőtéri rasszista magatartás miatt.

A fegyelmi döntés ismeretében az MLSZ úgy döntött, hogy a Magyarország–Azerbajdzsán mérkőzésre 14 év alatti utánpótlás-játékosok és futballt szerető fiatalok meghívásával igyekszik egy Eb-selejtezőhöz illő szurkolói hangulatot teremteni. A szövetség fellebbezést nyújt be az UEFA felé a döntéssel kapcsolatban, és ezzel párhuzamosan kéri a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók beazonosítását.

Visszatérítés a bérleteseknek

A bérletesek számára arányosan visszatérítjük a bérletek árának egy mérkőzésre eső részét. Aki online vásárolta a bérletét, annak visszautaljuk az összeget ugyanarra a bankkártyára, amelyet a vásárláskor használt, míg akik személyesen, jegypénztárban vásároltak bérletet, a vásárlás helyszínén bérletük felmutatásával kaphatják vissza az arányos összeget.


Címkék:

A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS