Végső búcsút vettek Garami Józseftől
Pénteken a pécsi köztemetőben végső búcsút vettek Garami József mesteredzőtől, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányától, aki április 22-én 85 éves korában hunyt el.
Több százan – köztük családtagjai, egykori labdarúgói, edzőkollégái, pályatársai, tisztelői és klubvezetők – rótták le kegyeletüket a Pécsi Köztemető nagy kápolnájában. A megemlékezések sorát Bánki Erik, az Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja nyitotta meg beszédével, majd Polyák Balázs, az MTK Budapest klubmenedzsere és Toma Árpád, a PMFC képviseletében szintén megható szavakkal méltatták Garami Józsefet, végül a római katolikus egyház szerinti gyászszertartást Kövesi Ferenc atya vezette.
A pécsi szakember játékosként csak szülővárosa csapatában futballozott, edzőként 217 bajnoki mérkőzés alkalmával ült a kispadon, ez azóta is megdönthetetlen rekordnak számít. Az 1985/86-os szezonban ezüstéremre vezette a mecsekaljaiakat, ezt sem sikerült megismételnie senkinek. Irányításával 1990-ban a Magyar Kupát is elhódították a pécsiek, egy évvel később pedig bajnoki bronzot nyertek.
Edzői pályafutása leghosszabb időszakát az MTK-nál töltötte, 1996 és 1998, majd 2004 és 2015 között irányította a kék-fehéreket, akikkel 1997-ben és 2008-ban is bajnoki címet nyert, valamint kétszer a Magyar Kupát is elhódította. Dolgozott az Újpestnél és a nagy rivális Ferencvárosnál is, ahol 2004-ben újabb bajnoki elsőséget gyűjtött be.
A legendás szakember az élvonalban összesen magyar csúcsnak számító 797 meccset tudhat magáénak, 1987-ben öt mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség.
Garami József 2015-ben felhagyott az edzősködéssel, majd az MTK szakmai igazgatójaként tevékenykedett, 2020-ban hazatért Pécsre, ahol mentorként és szakmai koordinátorként dolgozott.
A hírkategória további hírei
2025-12-19 12:02:27
Világsztárok Budapesten: legendák fociznak a BL-döntő előtt
2025-12-16 10:52:32
Koszorúzás Fischer Mór sírjánál
2025-12-16 10:30:45
Tájékoztatás a 2025/2026-os versenyév 2026. január 1-től esedékes változásairól
2025-12-15 12:21:49











