U21-es Eb: Az UEFA delegációját fogadta a szövetség

2019. január. 18., 21:11   |    

U21-es Eb: Az UEFA delegációját fogadta a szövetség

A magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Eb több helyszínét is felmérte az UEFA küldöttsége a napokban; a torna 16 csapatra bővülhet.

Mint ismert, az európai szövetség tavaly decemberben Magyarországnak és Szlovéniának ítélte oda a 2021-es U21-es Európa-bajnoki döntő rendezési jogát. Így tehát a 2019-es női Bajnokok Ligája-döntő és a 2020-es férfi Európa-bajnokság négy mérkőzése után hazánk 2021-ben is kontinentális döntőnek ad otthont.

Mivel az UEFA szándékában áll az Eb-n résztvevő csapatok számát 12-ről 16-ra emelni, már a következő Európa-bajnokságra is, ezért a héten egy küldöttség érkezett először Szlovéniába, majd Magyarországra, ahol megvizsgálták, hogy a két országban a megnövelt létszám esetén is rendelkezésre állnak-e a megfelelő számú és minőségű létesítmények.

A látogatás alkalmával az UEFA szakemberei megvizsgálták a stadionok televíziós közvetítéssel és médiakiszolgálással kapcsolatos lehetőségeit, valamint a mérkőzések megrendezéséhez szükséges feltételek meglétét.

Mindkét ország helyszínei közül elsősorban azokat a stadionokat látogatták meg, amelyek korábban még nem adtak otthont ilyen presztízsű futballeseménynek. Az itt szerzett tapasztalatok alapján – amelyek mindkét ország esetében pozitívak voltak – az UEFA a Végrehajtó Bizottsága elé terjeszti a létszámemelés javaslatát. Erről a bizottság még idén februárban döntést hozhat.

Az ez után következő részletes bejárás 2019 őszén várható.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS