"Sokan kíváncsiak a női labdarúgásra!"

- Kötényblog, Vasárnapi Hírek, Szabad Föld, Marie Claire, index.hu, Stílus és Lendület – csak néhány médiatermék, ahol rendszeresen feltűnnek az írásaid. Hogy bírod ezt energiával?
- Néha nehezen, de ha valamelyik részét abbahagynám, nagyon hamar elkezdene hiányozni. Kicsit munkamániás vagyok, azt hiszem, de így érzem jól magam. Az egyik témában, sajtótermékben való munkám inspirálja a másikat.

- A Junior Prima díj olyasvalami, amire azt mondod, hogy ezért megéri csinálni?
- Az olvasók szeretetén kívül nincs nagyobb elismerés egy ilyen rangos szakmai díjnál. Nagyon boldog vagyok, hogy megkaphattam ezt az elismerést, különösen azért, mert olyan emberek ítélték oda, akik személyesen nem ismernek, csak a munkásságom alapján döntöttek.

- Meglehetősen szerteágazó a médiatevékenységed. Melyik részét ismerték el a díjjal?
- Az összteljesítményemet. A laudációban a női labdarúgást érintő munkásságomat és kulturális újságírói tevékenységemet egyaránt méltatták. Kiemelték, hogy a női focival egy olyan témát próbálok behozni a köztudatba, amit eddig meglehetősen hátrányosan kezeltek itthon. Az pedig, hogy erre a szakmában is odafigyelnek, tökéletes visszaigazolása annak, amit én a Kötényblog indulásakor feltételeztem: a női labdarúgásra sokan kíváncsiak, ha megfelelően tálalják a témát. Én ezen dolgozom.

- Hogy látod, sikerrel jársz ebben a vállalásodban?
- Talán én is segítettem egy kicsit változtatni azon a közvélekedésen, hogy a labdarúgás a férfiak sportja, és a magam eszközeivel hozzájárultam ahhoz, hogy az utóbbi időszakban nagyobb figyelmet kap itthon a női foci. Bár csak közvetítőként tekintek magamra, hisz mások sikereiről, jó teljesítményéről számolok be, rengeteg pozitív visszajelzést kapok. Vannak, akik azzal kerestek meg, hogy részben a televíziós szerepléseim hatására kezdték el követni a női labdarúgást, vagy véletlenül kapcsoltak a női meccset adó csatornára, és olyan érdekes információkat tudtam mondani nekik, hogy maradtak és végignéztek egy mérkőzést. Az újságíró kollégák gyakran hívnak fel és kérnek segítséget, úgy látom, kezd kialakulni egy kommunikációs háló a női labdarúgás körül. Örülök, hogy ehhez én is hozzá tudok járulni. A Kötényblog népszerűsége is növekszik, bár sajnos épp egy komoly technikai probléma elhárításán dolgozom, azért a Facebookon az átállás alatt is zajlik az élet. Úgy látom, a nálam megjelenő információk alapján más újságok is szívesebben és többet írnak a női fociról, mint korábban. Emellett örülök, hogy egyre több női műsorvezető és vendég tűnik fel a labdarúgással foglalkozó műsorokban. Az, hogy a nyári női Európa-bajnokságon én lehettem az első női futball-szakkommentátor az Eurosporton, óriási dolog, jócskán túlmutat a személyemen. A szakma nyitását mutatja a nők irányába.



- Lassan egy éve tagja vagy az MLSZ Női Bizottságának. Hogy látod a szakágat, a női focit körülvevő közeget belülről?
- A bizottsági munkának köszönhetően nagyobb a betekintésem a kulisszák mögé, látom a pozitívumokat és a negatívumokat is. Miközben szép és megsüvegelendő dolog, hogy a legtöbben szerelemből, szabadidejüket feláldozva végzik munkájukat a női fociban, sokakon érezni azt is, hogy személyes sérelemként veszik, ha valamiben esetleg hátrányt szenvednek, ezért előfordul a szembenállás a szakág szereplői között. Amikor a női labdarúgással kezdtem foglalkozni, elhatároztam, hogy nem akarok a negatívumokkal törődni, kizárólag a jó példákat igyekszem terjeszteni. Ezt a mai napig tartom, a blogomban sem adok helyt a fröcsögésnek, a női focit igazságtalanul kritizáló megnyilvánulásoknak. Igyekszem pozitív hangvételű bejegyzésekben népszerűsíteni, illetve a korábbiaktól eltérő módon bemutatni a női focit, a Női Bizottságban betöltött pozícióm kapcsán is hasonlóan gondolkodom. Ahol lehet, próbálok segíteni, külföldi mérkőzésekre, nemzetközi konferenciákra járok, külföldi szakemberekkel beszélgetek, és a tapasztalatokat megosztom az itthoniakkal, hazahozom a legjobb dolgokat. Szeretnék hasznos lenni a saját területemen – vallom, hogy a sok apró változás, az egyének néha jelentéktelennek tűnő, de lelkiismeretes munkája mozdítja előre a hazai női futballt.

- Mi az, amiben a legsürgetőbb lenne az előrelépés a hazai színtéren?
- Az MLSZ anyagilag és minden más tekintetben is a női foci mellé állt, a FIFA és az UEFA úgyszintén. Itthon is egyre javuló feltételekkel lehet találkozni, ezért most már a profi mentalitást kellene elsajátítaniuk edzőknek, vezetőknek, játékosoknak egyaránt. Hiába a jobb versenyrendszer, az ösztöndíjrendszer, ha nincs meg a profi hozzáállás, ez semmit sem ér. Egyáltalán nem mindegy, hogy a játékosok első helyre helyezik-e a futballt az életükben (és odafigyelnek-e az életmódjukra, egészségükre, stb.); a szakemberek, vezetők akarnak-e fejlődni, tanulni, figyelik-e a nemzetközi példákat, próbálják-e tartani a lépést a világelittel. Akiben nincs meg a belső igény erre, azt pénzzel sem lehet motiválni. Tapasztalatból mondom, hogy külföldön nincs olyan, hogy egy szakember nem nézi a nemzetközi meccseket. Ez az alap, bárhol is jár az ember. Az edzőknek, vezetőknek, játékosoknak képben kell lenniük, tudniuk kell, hol tart az elit, mi az a szint, amit célba kell venni. Úgy gondolom, a közeljövőben egyfajta természetes szelekció zajlik majd a női fociban, és hosszú távon azok maradnak a felszínen – egyéni, csapat- és szövetségi szinten egyaránt –, akikben megvan az igény arra, hogy nagyot alkossanak. Izlandot szeretem példaként felhozni: az ottani mentalitásból, hozzáállásból sokat lehet tanulni. Hiába vannak kevesen és szenvednek hiányt bizonyos lehetőségekben, az eredményeik azt mutatják, hogy akarattal és alázattal nagyon sokat el lehet érni.

- Vannak biztató jelek ezen a fronton?
- Igen. A nők között is megvannak azok a vezéregyéniségek, akik példát tudnak mutatni a fiataloknak, ilyen Jakabfi Zsanett vagy Pádár Anita. Ahogy egyre több játékost ismerek meg, látom, hogy sokakban megvan a megfelelő mentalitás, de korábban nem voltak olyanok a körülmények, amelyek kellő motivációt nyújthattak volna nekik. Most egyre inkább adottak a feltételek, érezhető az átalakulás. Komoly fejlesztések indultak be a női fociban, ez nagy esélyt jelenthet a szakág számára. Tovább kell keresni azokat az embereket, akikkel hasznos együtt dolgozni, mert ha most nem eszmélünk, akkor ritkán – vagy inkább soha többé nem – adódó lehetőséget szalasztunk el. Nincs időnk lazsálni.

- Hol látod a magyar női labdarúgást néhány éves időtávban?
- Szerintem hat-nyolc éven belül a felnőtt válogatott számára reális lehet egy nagy nemzetközi tornára való kijutás. Ha megmarad (vagy javul) a szakág jelenlegi támogatása, egyre több olyan lány bukkan majd fel, akire érdemes odafigyelni, mert megüti a nemzetközi mércét. Az utánpótlásunk kifejezetten ígéretes. Most meg kell tanulnunk okosan egyensúlyozni a tömegesítés és az elitképzés között, ami gyakran nehéz. Lépcsőfokonként kell haladni, az előrelépés nem megy egyik napról a másikra, viszont akkor sem szabad megtorpanni, ha valami nem működik rögtön úgy, ahogy elterveztük. Meg kell találnunk a legjobb módokat, ez pedig nem megy hiba nélkül. A változás néha fájdalmas, de az izomláz se a nyávogástól múlik el, hanem attól, hogy rádolgozunk.

---