OTP Bank Liga: a hétvégi bajnokik után jelölik ki a záróforduló kezdési időpontjait
Az utolsó forduló mérkőzéseinek pontos kezdési időpontjait a 32. forduló eredményeinek ismeretében tudja kijelölni az MLSZ.
A Labdarúgás Versenyszabályzatának (LVSZ) előírásai szerint – a versenysemlegesség megőrzése érdekében – az utolsó fordulóban egy időben kell kezdeni azokat a mérkőzéseket, amelyeknek a kimenetele befolyásolhatja a nemzetközi kupákban való indulás jogát, valamint érinti az érmes helyezésekért versenyben lévő, illetve kiesési harcban érdekelt csapatokat.
Az OTP Bank Liga 2023-2024-es idényében az utolsó forduló eredményei már nem befolyásolják a bajnok, illetve a két kieső kilétét, ám a dobogós helyezésekért és a nemzetközi kupaindulás jogáért még nyitott a verseny, amelyben négy csapat is érintett. Ezért az MLSZ Versenybizottsága a fenti szabályt betartva csak a 32. fordulót követően jelölheti ki az utolsó fordulóban lejátszandó mérkőzések pontos kezdési időpontját.
Természetesen a mérkőzések időpontjáról a Szövetség a lehető leghamarabb tájékoztatja a csapatokat és a szurkolókat.
Megjegyezzük, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai professzionális labdarúgásban évtizedek óta ez az uralkodó gyakorlat.
A hírkategória további hírei
2026-04-24 14:29:44
Ülésezett az Elsőfokú Licencadó Bizottság
2026-04-20 15:10:09
Hetven szép év emléke: Esterházy Mártont köszöntötték
2026-04-17 10:19:47
Pályázati felhívás
2026-04-15 17:42:59










