Összeállt az OTP Bozsik Bajnokok nyugati és keleti válogatottja

2018. április. 16., 12:47   |    

Összeállt az OTP Bozsik Bajnokok nyugati és keleti válogatottja

A legtöbb játékost nyugatról Baranya megye, keletről pedig Hajdú-Bihar megye adta a Bozsik Bajnokok program idei kiírásában. Előbbi csapat válogatóját Siófokon rendezték meg, míg a keleti együttes legjobbjait a Szolnoki Sportcentrumban választották ki az MLSZ szakemberei és a megjelent mentorok. A két válogatott összecsapására jövő hétvégén kerül sor.

Az OTP Bozsik Bajnokok-programot már a második alkalommal hirdették meg az OTP Bank Bozsik-programban résztvevő oktatási intézmények részére. Idén közel 400 diákot neveztek pedagógusaik, akik közül 35-35 gyermeket hívtak meg az edzésnapokra. A válogatókon a 10-14 éves fiúk és lányok csapatban és egyénileg is bizonyíthatták rátermettségüket. Az MLSZ szakemberei a sztármentorok bevonásával választották ki azt a 18-18 játékost, akik részt vehetnek majd az április végi Kelet-Nyugat összecsapáson, az adott országrészt képviselve. A gálameccs helyszíne a telki edzőcentrum lesz, ahol számos, a labdarúgásból ismert hazai híresség kíséri majd figyelemmel a fiatal bajnokok játékát.

A nyugati edzésnapon a mentorok közül Király Gábor 108-szoros válogatott labdarúgó, valamint Hajdú B. István sportújságíró-tudósító is részt vett. A keletieknél pedig Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó, Nyilasi Tibor, korábbi 70-szeres válogatott labdarúgó, valamint Berkesi Judit sportriporter jelent meg személyesen az edzésnapon.

A válogatókon a különböző gyakorlatok és az egymás elleni meccsek alapján választották ki a legtehetségesebb játékosokat, de volt, aki egy Király Gábornak rúgott büntető után ünnepelhette kerettagságát. A nyugati országrész eseményén, ahol egyébként Baranya megyéből jutottak be a legtöbben a végleges keretbe, Hajdú B. István sportújságíró-tudósító kommentálta a pályán zajló történéseket. Az említett két ismert személyiség a nyugati csapat felkészítéséből is kiveszi a részét, csakúgy, mint Juhász Roland 95-szörös válogatott labdarúgó és Fenyvesi Evelin, a női válogatott tagja, akire azért is hárul majd fontos szerep, mert a 18 fős csapatnak 7 fiatal hölgy is tagja lett.

A szolnoki válogatón ugyan Király Gábornak nem rúghattak büntetőt a résztvevők, azonban Gera Zoltán és Nyilasi Tibor vezetésével dekázóversenyt tartottak, amelynek győztese szintén bekerült a legjobbak közé. Ebbe a válogatottba Hajdú-Bihar megyéből jutottak be a legtöbben – szám szerint öten –, az eseményen a "szakkommentátor" Berkesi Judit volt. Rá egyébként mentorként is nagy szükség lesz, ugyanis a 18 fős csapatnak itt is 7 fiatal hölgy tagja lett. Az említett hírességek itt is kiveszik részüket a válogatott felkészítéséből, csakúgy, mint a szintén korábbi válogatott Torghelle Sándor.

A jövő hétvégi gálameccs győztesének tagjai a helyszínen tekinthetik meg a Magyar Kupa döntőjét, illetve annak szünetében, ünnepélyes keretek között, több ezer néző előtt vehetik át az őket megillető díjat.

Az OTP Bozsik Bajnokok-program különlegessége egyébként, hogy nem igazolt, egyesületnél futballozó gyerekek, hanem iskolai vagányok, ügyesen cselező grundfocisták, fiúknak is kötényt adó hölgyek, vagy éppen csendes, de a pályán is bizonyítani akaró tanulók jelentkezését várták. A tavaly elindított kezdeményezés lényege, hogy közelebb vigye a fiatalokhoz a labdarúgást, méghozzá nemcsak azokhoz, akik esetleg erre akarják építeni karrierjüket, hanem azokhoz is, akik csak egy alkalommal szeretnének ünnepelt sztárokká válni a focipályán.


A hírkategória további hírei

Szövetség
60 éves Kozma István

2024-12-03 14:05:17

60 éves Kozma István

Szövetség
Ünnepelt a magyar labdarúgó-társadalom

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS