Oross Márton a szövetség új utánpótlásedzője

2020. október. 07., 10:00   |    

Oross Márton a szövetség új utánpótlásedzője

Az Illés Akadémiáról érkező fiatal szakember a szeptemberben távozó Preisinger Sándor csapatát, az U19-es válogatottat veszi át.

A 39 éves Oross Márton játékos-pályafutása során megfordult a Győri ETO, a Kecskemét, a Gyirmót FC és a Haladás színeiben is, karrierje elején szerepelt a magyar utánpótlás-válogatottakban is. Profi pályafutását Gyirmóton fejezte be, ahol utolsó éveiben már utánpótlásedzőként is dolgozott. Innen az ETO FC-hez kerül, ahol előbb az U12-es, majd az U19-es és U17-es csapatokat irányította. 2018 márciusában került az Illés Akadémiára, itt az U17-es és az U19-es korosztály szakvezetője volt, emellett videóelemzői és szekcióvezetői feladatokat is ellátott a Haladásnál.

Oross Márton az MLSZ szövetségi edzőjeként a tavaly Európa-bajnokságon és világbajnokságon is részt vett 2002-es korosztályt veszi át az MLSZ kötelékéből szeptemberben távozó Preisinger Sándortól, első összetartását jövő héten tartja a csapatnak.

– Megtisztelő, hogy rám gondoltak ebben a pozícióban, nagyon örülök a szövetség felkérésének. Ez a korosztály nagyszerű eredményeket ért el a közelmúltban, mindent megteszek annak érdekében, hogy a jövőben is sikeres legyen a csapat. Az elmúlt években sokat beszélgettem Preisinger Sándorral a csapatról, hiszen én is ugyanezzel a korosztállyal dolgoztam Szombathelyen, ezért jól ismerem a válogatott és a korosztály hazai játékosait, és nagyon várom már, hogy elkezdhessük a közös munkát a fiúkkal.


A hírkategória további hírei

Szövetség
Elhunyt Tatár György

2024-04-20 11:45:00

Elhunyt Tatár György

Szövetség
Elbúcsúztatták Juhász Pétert

2024-04-15 18:12:54

Elbúcsúztatták Juhász Pétert

Szövetség
Végső búcsút vettek Müller Sándortól

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS