Maradt a zártkapus döntés

2019. október. 04., 18:41   |    

Maradt a zártkapus döntés

Az UEFA fellebbviteli bizottsága mai ülésén érvényben hagyta a szeptemberi elsőfokú döntést, amelynek értelmében a szurkolók rasszista viselkedése miatt a magyar válogatott zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani az Azerbajdzsán elleni október 13-i Eb-selejtezőt. Emellett a szövetség mintegy 20 millió forintos büntetést is fizet különböző vétségek miatt.

Az UEFA fegyelmi testülete két hete zártkapus döntéssel büntette a magyar szövetséget a szeptemberi 9-i Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt.

Noha az MLSZ és maguk a játékosok, valamint a szövetségi kapitány is kérte a nézőket a sportszerű szurkolásra, az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat. A döntés során visszaesőként bírálták el a fegyelmi vétséget, mivel az elmúlt öt évben többször is el kellett járni a magyar szövetséggel szemben a nézőtéri rasszista magatartás miatt.

Gyerekek jelentkezését várjuk


Várjuk iskolák és sportszervezetek jelentkezését az Azerbajdzsán elleni vasárnapi selejtezőre a gyerekjegy.mlsz.hu oldalon. További részletek a honlapon.

A döntés ismeretében az MLSZ úgy határozott, hogy – élve az UEFA fegyelmi szabályzat adta lehetőséggel – 14 éven aluli gyermekekkel fogja megtölteni a Groupama Arénát jövő vasárnap. 
Az MLSZ határozottan kéri a Horvátországba utazó szurkolókat, hogy kerüljenek mindenfajta rasszista megnyilvánulást, és a csapatot biztatással segítsék. A „cigányok, cigányok”, a „szar Szlovákia”, vagy a „ki nem ugrál, büdös román” rigmus elhangzása, vagy más nemzet egyéb szidalmazása esetén néhány száz ember tízezrektől veheti el a későbbi szurkolás lehetőségét. Nem beszélve arról, hogy újabb hasonló viselkedés után a válogatottal szemben még szigorúbb szankciókat alkalmazhat az UEFA (akár pontlevonás, selejtező sorozatból való kizárás).

A válogatott Eb-selejtezőire bérletet vásárló szurkolók számára az MLSZ visszatéríti a soron következő hazai mérkőzés árát. A részleteket külön tájékoztató cikkünkben olvashatják a szurkolók.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS