Magyar futballtörténelem: amikor a B-válogatott kijutott a világbajnokságra

A magyar labdarúgó-válogatott lassan 110 éves története során kevés napon játszott olyan sok mérkőzést, mint éppen április 29-én. A nyolc meccs között igazán különlegesek is akadtak! Nézzük tehát mi történt a magyar futball történetében ezen a napon!

1934-ben ezen a napon dőlt el, hogy a magyar csapat részt vehet, története során először, világbajnokságon. Jelesül az első Európában rendezett vb-n, Olaszországban. A bolgárok elleni selejtező kimenetele, persze nem volt kétséges, hiszen március 25-én a csapat Szófiában 4:1-re megnyerte az „odavágót”. A visszavágón sem kellett lerágnia a mindössze tízezres publikumnak a körmét. (Egyébként akkor már hat éve nem voltak ilyen kevesen Budapesten válogatott mérkőzésen, nem mellesleg 1928-ban is csak azért látták a jugoszlávok elleni meccset a megszokottnál kevesebben, mert az igazi A-válogatott éppen Olaszországban játszott aznap.)

Az egykori ötvenszeres magyar válogatott védő, a legendás Fogl Károly által irányított bolgárok csak 3:1 után szépítettek, a vége megint 4:1 lett. A gólokon megosztozott a Seriffnek becézett, újpesti P. Szabó Gábor és az ugyancsak újpesti klubból, a Phöbusból beválogatott Solti József. A doktori címet szerzett újonc csatárt a dupla sem tartotta a válogatottban, később már csak egyszer, 1939-ben került vissza a nemzeti tizenegybe. A bolgárok ellen Solti és a helyére beállt Juhász (ugyancsak Phöbus) kivételével csak a Hungária, az Újpest és a Ferencváros játékosai alkották a magyar csapatot.

Némileg más volt a helyzet 530 kilométerre a Hungária úttól, Prágában is. A közép-európai válogatottak számára kiírt Európa Kupa-mérkőzésen Bíró Sándor (III. kerület FC) és a debreceni trió, Palotás István, Markos Imre és Vincze Jenő (mindhárom Bocskai) sem a három nagyból került beválogatásra.

A Háda – Sternberg, Bíró – Palotás, Móré, Lázár – Markos, Vincze, Sárosi, Toldi, Kemény tizenegy Sárosi György két góljával 2:2-es döntetlent harcolt ki a másfél hónappal később világbajnoki ezüstérmet nyert csehszlovákok otthonában.

1956-ban tavaszán játszott legközelebb ezen a napon a magyar válogatott. Rossz sorozatban, az Aranycsapaton a szétesés jelei mutatkoztak. Az április 29-i, jugoszlávok elleni találkozó előtt Sebes Gusztáv válogatottja kikapott Törökországban – az volt az első veresége az 1954-es világbajnokság elveszítése óta. A 'plávik', a kékek elleni meccs javíthatott volna a bizonyítványon, de a csapat csak 2:2-re végzett, Fenyvesi Máté és Bozsik József szerezte a gólokat. (A legendás tizenegyből Grosics, Hidegkuti, Czibor és az addigra a nemzeti tizenegytől már elbúcsúzott Lóránt és Zakariás sem játszott a mérkőzésen.) Utóbb kiderült: a 100 000 néző előtt játszott találkozó egy rossz sorozat második állomása volt, 1956. február 19. és június 9. között öt mérkőzésből egyet sem nyert meg a hullámvölgybe került magyar válogatott.

Az 1962-es chilei világbajnokság előtt is jutott mérkőzés április 29-re. Baróti Lajos együttese (Ilku – Mátrai, Mészöly Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi, csereként beállt Farkas és Rákosi) a Mundial előtti utolsó hivatalos felkészülési mérkőzését ezen a napon játszotta. A törökök ellen, a Népstadionban 2:1-re nyert, mégpedig Talat vezető gólja után hátrányból fordítva. Két újpesti játszotta a főszerepet, Solymosi Ernő szerezte távoli lövésével az egyenlítő, Göröcs János pedig a győztes gólt. A korabeli sajtó nem volt elégedett a csapat teljesítményével, pedig legalább azt értékelhette volna, hogy a válogatott 1961. szeptember 10. után, hat sikertelen mérkőzésből álló rossz sorozatát lezárva, ismét győzött. Mindesetre tény, hogy a játék nem ígérte, hogy bő két hónappal később a csapatnak reális esélye lesz a vb-elődöntőbe kerülésre Dél-Amerikában.

Az április 29-én játszott válogatott mérkőzések közül talán a legfontosabb az 1972-es Európa-bajnoki negyeddöntő volt. Az ellenfél az addigi története legszebb napjait élő román válogatott volt, soraiban olyan kiváló játékosokkal, mint Lupescu, Dinu, Iordanescu, Dembrovschi és Lucescu. Valóságos futball-láz tört ki a meccs előtt Budapesten, az Eb négyesdöntőjébe jutás lehetősége azt ígérte, feledtetheti a válogatott a marseille-i bukást, azt, hogy 1970-ben nem vehetett részt a csapat a világbajnokságon. Még egy hónappal korábban, a kor legnagyobb sztárjaival érkező nyugatnémet elleni meccsre, Maierre, Beckenbauerre, Breitnerre, Netzerre, vagy Gerd Müllerre sem voltak annyian kíváncsiak, mint aztán a románok elleni 90 percre. Közel 70 ezer néző előtt játszottak a csapatok a Népstadionban. A magyar csapat (Géczi – Fábián, Páncsics, Bálint, Vépi – Kocsis L., Szűcs – Fazekas, Branikovits, Dunai II, Zámbó, csereként beállt Bene) a mindössze második válogatott mérkőzésén szereplő Branikovits László góljával a 10. percben vezetést szerzett, de aztán a folytatásban nem tudta már bevenni az óriási termetű Raducanu kapuját. A vendégek ellenben Szatmári Sándor, azaz Alexandru Satmareanu révén kiegyenlítettek. Az 1-1-es eredmény csalódást jelentett, de minden jó, ha a vége jó: a bukaresti 2-2 után május 17-én Belgrádban – Szőke István 87. percben lőtt góljával – 2-1-re nyert, s bejutott a belgiumi négyesdöntőbe a válogatott.

Egy évvel később is játszott a magyar csapat április 29-én, méghozzá 75 000 néző előtt, az ősi ellenfél Ausztria ellen, világbajnoki selejtezőt. (Állítólag a nézők egyharmada osztrák turista volt!). Akárcsak fél évvel korábban, a bécsi selejtezőn, a magyar csapat játszott jobban és gólerősebben, de megint csak egy pontot szerzett. Zámbó Sándor és Bálint László gólja mellett bőven adódott még helyzet: a Népstadion kapufái ezúttal nem Illovszky Rudolf játékosaival (Géczi – Páncsics, Kovács J., Bálint, Juhász P. – Kocsis L., Szűcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó) voltak, a magyar csapat játékosai háromszor is a kapufát találták telibe. Végül veretlenül zárták a világbajnoki selejtező-sorozatot, de nem jutottak ki az 1974-es tornára.

1987-ben játszottak a magyarok újabb válogatott mérkőzést április 29-én. Az ellenfél a holland csapat volt, Európa-bajnoki selejtezőn, Rotterdamban. Az Oranje két éven belül kétszer is nyert előtte Budapesten, nem számított meglepetésnek a hazai győzelme. Annál is inkább, mert az a csapat bő egy év múlva Európa-bajnoki címet nyert, a magyarok ellen is pályán lévő Rijkaard, Gullit, Van Basten trióval. A Szendrei – Sallai, Híres, Garaba, Preszeller – Hannich, Kardos, Péter, Détári – Kiprich, Kovács K. összetételű csapat 2-0-ra kapott ki.

Győzelemmel zárult az eddigi április 29-i találkozók sora: 1992-ben a nem sokkal korábban alakult ukrán válogatott ellen győzött Ungváron Jenei Imre együttese. A vendégeknél játszott a később az Arsenalig jutott Luzsnij, s az 1994-es világbajnokságon orosz színekben gólkirályi címet nyert, gólcsúcsot elért Oleg Szalenko is. A magyar együttes (Brockhauser – Mónos, Telek, Limperger, Lőrincz – Simon T., Sallói, Lipcsei, Márton – Kiprich, Vincze I., csereként beállt Balogh Tamás, Balog Tibor, Kovács E., Pisont, Illés) minden csapatrészében jobb volt, s simán, 3-1-re nyert. Az ukránok csak a 92. percben, Sallói István egy és Kiprich József két gólja után szépítettek, Gecko révén.