Ma 80 éves Göröcs János, az Újpest legendája

Göröcs János 1939. május 8-án született Gánton, ám tízévesen már az újpesti Jutagyár csapatában lett igazolt játékos. Két évvel később átkerült a Bp. Vasas Izzóhoz – e klub kölyökjátékosaként vett részt az Én és a nagyapám című, emlékezetes film forgatásán. 1957-ben átkerült a nem sokkal korábban új nevet kapott Újpesti Dózsához, amelyben augusztus 25-én, az új idény első mérkőzésén góllal debütált a Salgótarjáni BTC ellen.

Göröcs Titi a svédországi világbajnokság után bekerült a válogatottba. Játszott 1958. szeptember 14-én, Chorzówban, a lengyelek ellen (3-1), majd az Európa-bajnokságok (akkor még: Nemzetek Kupája) történetének első mérkőzésén, a szovjetek elleni moszkvai selejtezőn is. Utóbbin úgy járt, mint az első bajnokin: gólt szerzett, de a csapata 3-1-re kikapott. 

1959 tavaszától kezdődtek az igazi klubsikerek. A Göröcs János által irányított Újpesti Dózsa 1960-ban bajnok lett, 1962-ben bejutott az akkor még létező Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjébe (a nem kifejezetten befejező-csatár Göröcs 8 mérkőzésen 8 gólt szerezve a sorozat gólkirálya lett!). Éppen 50 éve, 1969-ben csak a Newcastle United elleni döntőben vérzett el a Vásárvárosok Kupájában, a mai Európa Liga (egyik) elődjében. A lila-fehérek a hatvanas években egy teljes és egy félidényes bajnokság kivételével mindig a dobogón végeztek, de nyerni nem tudtak. Egészen 1969-ig. 1968-ra gyakorlatilag már kialakult a későbbi nagycsapat tizenegye, de az elsőséghez még 102 szerzett gólt sem volt elég. A második legeredményesebb csatársor, a piros-kékeké 66-ig jutott. 

1969-ben végre megtört az átok, Baróti Lajos irányításával bajnok lett az Újpesti Dózsa. Tündökölt a Szentmihályi – Káposzta, Solymosi, Bánkuti – Dunai III, Noskó – Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó alaptizenegy. 

A következő években zsinórban nyerte a bajnoki címeket a csapat (1969 után 1970, 1970-71, 1971-72), illetve kétszer (1969, 1971) a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította. Göröcs János az 1971–72-es idényben játszott utoljára a Dózsában, sérülései miatt akkor is már csak öt mérkőzésen.

1972. április 15-én, a Ferencváros ellen játszott utoljára újpestiként bajnokit, a Szentmihályi – Káposzta, Maurer, Noskó, Juhász – Dunai III, Göröcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó (Nagy L.) együttesben. A nyáron, felnőtt pályafutása során először, klubot váltott, a Tatabányai Bányász futballistája lett. A bányászvárosban két év alatt 23 bajnokit bírt a lába, de kétszer is megnyerte a kék-fehérekkel a Közép-európai Kupát. 

Az A-válogatottban az 1958-as debütálást is beleszámítva 1970 szeptemberéig 62 mérkőzésen játszott és 19 gólt szerzett. Tagja volt az 1962-es világbajnokságon negyeddöntős együttesnek, az olimpiai válogatottal bronzérmet szerzett az 1960-as, római játékokon. 

Visszavonulása után egy ideig edzőként dolgozott, előbb a lila-fehérek korosztályos csapatánál, majd több mint fél évtizedet töltött Kuvaitban, a Szulejvihat és a Tadhamon utánpótláskorú játékosait nevelgetve. 1985 augusztusa és 1988 szeptembere között az Újpesti Dózsa vezetőedzője volt, 1987-ben bajnoki ezüstérmet, egy évvel később bronzérmet nyert csapatával.