Ma 75 éves Dunai Antal

1943. március 21-én született Garán, eredeti családneve a Dujmov. Az alig kétezres lélekszámú Garán a háborús hónapokban két, későbbi olimpiai bajnok labdarúgó jött a világra, Páncsics Miklós is a község szülötte volt. Mi több, Dunai Antal hat évvel idősebb bátyja, a Dujmov Ivánként született dr. Dunai János is nyert olimpiai érmet, bronzot Rómában. Ugyancsak garai idősebb Disztl Péter, a helyi csapat későbbi kapusa, akinek Péter és László fia is válogatott lett a nyolcvanas években. A Garától húsz kilométernyire fekvő Hercegszántón született Albert Flórián!

Dunai II Antal 1950-ben kezdett futballozni a Bajai Bácskában, a Duna-parti város közgazdasági technikumában érettségizett 1961-ben, nem mellékesen pedig az NB III-ban gólkirályi címet szerzett. Akadt olyan idénye, amelyben 30 gólig jutott. A Dunai fivérek a „kitűnő alapokat” a Bajai Bácska Posztónál Fekete-Kovács Győző edzőnek köszönhették.

1961 nyarán igazolta át a Pécsi Dózsa. 1961. augusztus 13-án győztes góllal mutatkozott be az élvonalban, a Győri ETO elleni mérkőzésen. Már pécsi korszakában kitűnt a tehetségével, Tichy Lajos így beszélt róla: „Kiváló labdarúgó. Rövidesen a válogatottban lesz a helye, és ha így folytatja, nagyon sokra viheti. Gyorsasága, lövőereje, fejelő készsége, kapu előtti határozottsága és gólképessége nagy veszély minden védelem számára.”

1964 végéig maradt a pécsi lila-fehéreknél, addigra már olimpián is járt sportolónak mondhatta magát, ott volt Tokióban Lakat Károly válogatottjában. Későbbi pályafutását meghatározó napok voltak ezek. A klubváltásáról ugyanis azt mesélte később: „Igazából az olimpián győztek meg, főleg Bene Feri, akivel egy szobában voltam, hogy az Újpesthez igazoljak. Érdekes, mert először a Ferencvárosba akartam menni, mert ott volt Albert és Varga is”

Bene Ferenc mondta róla 1967-ben: „Anti régi barátom. Még az NB III-ban többször játszottunk egymás ellen. (…) Góljai az én ügyemet, az én csapatom sikereit szolgálják. Láthatják, hogy örülök, amikor a hálóba talál, s azt is, hogy ha módom van rá, helyzetbe hozom. Én már voltam gólkirály, most szurkolok azért, az idén ő legyen. (…) Nagyjából azonos képességűek vagyunk. Anti hosszú távon nagyon gyors, én viszont robbanékonyabb vagyok, s talán mozgékonyabb, fürgébb. Anti viszont jobban fejel.”

A mexikói olimpia előtt kicsit csalódottan emlegette Tokiót: „Négy évvel ezelőtt ott voltam Tokióban (…) csak éppen egyetlenegyszer sem kerültem be a bajnokságot nyert csapatba. (…) de ami elmúlt, azt már nem lehet pótolni. És nem is akarom kárpótlásnak tekinteni Mexikót. (…) Rettenetesen szomorú lennék, ha ezen az olimpián játszhatnék a csapatban, és most aranyérem nélkül térnénk haza.”

Nem kellett szomorkodnia. Játszott, sőt kiválóan játszott az aztékok földjén, aranyéremmel térhetett haza. Hat mérkőzésen hat gólt jegyzett. Abban az évben, tehát 1968-ban, a legjobb magyarként tizenkettedik lett az európai Aranylabda-szavazáson. Úgy, hogy még mindig várnia kellett arra, hogy bemutatkozhasson az A-válogatottban! Még egyszer: Európai legjobb játékosai közé választották, de még nem volt magyar válogatott!

Ha manapság a szurkolók visszaemlékeznek a pályafutására, mint a verset, úgy fújják a legendás ötösfogat névsorát: Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó. A balösszekötő imponáló éremkollekciót gyűjtött lila-fehérben: hétszer lett bajnok (1969, 1970 tavasza, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975), kétszer ezüstérmes (1967, 1968) és kétszer bronzérmes (1965, 1976). Nyert három Magyar Népköztársasági Kupát (1969, 1970, 1975). Az első két kupadöntőn szerzett egy-egy gólt (a Bp. Honvéd elleni 3:2-n és a Komlói Bányász elleni 3:2-n), a harmadik finálé (a Haladás VSE elleni 3-2) után csapatkapitányként vehette át a trófeát Pusztai Lászlótól, az MNK Bizottság elnökétől.
Dunai II Antal 326 élvonalbeli bajnokiján 202-szer vette be az ellenfelek hálóját.

1969 tavaszán bejutott az Újpesttel a Vásárvárosok Kupája döntőjébe, majd hat hónappal később a Labdarúgás ankétján az Év csapatába. Az 1973–1974-es BEK-szezonban a legjobb négy közé jutott a lilákkal, s csak a későbbi győztes Bayern München tudta megállítani őket.
„Első válogatottsága alkalmából nagyszerűen megállta a helyét. Kivette részét a mezőnymunkából, gyakran húzott kapura, olykor a közelharctól sem riadt vissza. Remekbe szabott góljával a győzelem fő részesének bizonyult. Egy nagyon nagy helyzetben hibázott” – írta róla a Képes Sport a csehszlovákok elleni bemutatkozása után, 1969 májusában. A 2:0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn esett át a tűzkeresztségen a Népstadion 80 000 nézője előtt. Az 1960-as évtized honi futballjának örök rejtélye, hogy a debütálásakor a 27. életévét taposó olimpiai bajnok, kétszeres gólkirály (1967, 1968), európai ezüstcipős (1967) és bronzcipős (1968) miért nem kerülhetett be korábban a nemzeti tizenegybe. (Tegyük hozzá, hogy 1970-ben is gólkirályi címet szerzett.) Csak egy magyarázata van: bővelkedett csatárfenomnokban a korszak magya futballja, Albert, Farkas, Bene, Varga és Puskás Lajos is játszott a belsőcsatár posztokon. A mellőzött Tichy Lajosról nem is beszélve. Ő volt az egyetlen futballista egész Európában, aki az Aranycipő-verseny első két évében kétszer is az első három közé került.

1972-ben a belgiumi Európa-bajnokságon 4. helyen végzett a nagyválogatottal. A szovjetek ellen 1-0-ra elvesztett mérkőzés nemrégiben Dunai Antal kommentálásában került fel teljes egészében az MLSZ TV archív csatornájára.

1972 őszén nem rajta múlott a teljes siker Münchenben, hiszen az olimpikonok nyolc fellépésén kilencszer „köszönt be”. (Ezek közül négy hivatalos válogatott mérkőzésnek is számít.) Az NSZK-ból ezüstmedállal jöhetett haza. Három olimpián járt, ezeken két arany- és egy ezüstérmet nyert a válogatott. Ha Tokióban csak egy percet is játszott volna (persze, akkor még nem lehetett cserélni), ő lenne a világ legeredményesebb futballistája az olimpiákon. Így Novák Dezső. Egyébként a legtöbb olimpiai mérkőzést játszott futballisták élcsoportja így fest: 1. Dunai II Antal, Novák Dezső, Páncsics Miklós és Szűcs Lajos 13-13 mérkőzés. Tizenkét meccsen tizenegyen játszottak, köztük Neymar, Javier Mascherano, Bebeto és Kazimierz Deyna. Tizenhárom góljával (a hősidők dánjával, az egy meccsen tíz gólt szerző Sophus Nielsennel holtversenyben) az olimpiai futballtornák gólrekordere.

Későn debütált, s viszonylag korán köszönt el a nemzeti tizenegytől: 1973. május 16-án viselte utoljára a címeres trikót. (Karl-Marx-Stadtban 2-1-re kikapott a magyar együttes az NDK-tól.) Összesen 31-szer szerepelt a legjobbak csapatában, és 9 gólt jegyzett a képviseletében.
Újpestről 1977 nyarán egy idényre a DVSC-hez szerződött. Bár tíz gólt rúgott a Loki szolgálatában, mégis be kellett érnie az NB II bronzérmével, mert a Hajdúság fővárosában hőn áhított feljutás nem sikerült. 1979 és 1981 között az újpesti Chinoinban futballozott, majd 1981 őszén az ausztriai Simmeringben.

Még aktív korában, 1976-ban megszerezte a Testnevelési Főiskolán a szakedzői diplomát, tudatosan készült a tréneri hivatásra.1978-tól 1979-ig az újpesti utánpótlás szakági vezetője volt. 1979 és 1981 között a lila-fehérek utánpótláscsapatánál volt állásban. Ezt követően közel egy évtizedet spanyol klubok kispadján töltött: Xérez Deportivo (1981–1982), Real Betis Balompié (1982–1983), Xérez Deportivo (1983–1984), Club Deportivo Castellón (1985), Murcia Deportivo CF (1987–1989), Levante UD (1990). Közben 1986-ban rövid ideig a Zalaegerszegi TE-t irányította. 1990-ben a Veszprémi SE szakvezetője lett. 1993 és 1998 között az olimpiai válogatottat vezette, és együttesével kijutott 1996-ban az atlantai olimpiára. Párhuzamosan az UTE labdarúgó-szakosztálya igazgatói posztját is betöltötte (1995–1996). 1996-tól 1997-ig a DVSC mestere volt. 2001-ben az utánpótlás-válogatottnál vállalt feladatokat.

1985-ben az Újpest örökös bajnoka kitüntető címmel ismerték el a pályafutását. 1999-től az Ifjúsági és Sportminisztériumban miniszteri biztosként és tanácsadóként dolgozott. 2006-tól MLSZ szakmai alelnökeként tevékenykedik, tagja a MOB-nak is. 2013. március 15-én Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át.

Az mlsz.hu Dunai Antal egyik legjobb barátját, korábbi ellenfelét, a 70. születésnapját februárban ünneplő Bálint Lászlót kérdezte meg a legendás játékostársról őrzött emlékeiről.

- Már játékosként is jó viszonyt ápoltunk egymással Antival, annak ellenére, hogy évekig riválisok voltunk, ő az Újpestben szerepelt, én a Ferencvárosban játszottam - elevenítette fel a barátság kezdetét Bálint László. - A két klub közti ellentét egyáltalán nem befolyásolta akkoriban a játékosok közti viszonyt, a futballisták jól megvoltak egymással a pályán kívül, és a válogatottban is. Akkoriban a Dózsa sokkal jobb csapat volt, mint a Fradi, de ezt Anti sosem éreztette, nagyon közvetlen volt a legnagyobb rivális futballistáival is. Szorosabb barátságunk végül pályafutásunk után, egy kellemetlen emléknek köszönhető: közvetlenül egymás után operáltak minket, mindkettőnknek csípőprotézist ültettek be. Ennek érdekes a sztorija: félt egyedül elmenni a műtétre, ezért "beíratott" engem is ugyanabba a kórházba, ugyanarra az operációra, így egy kórteremben feküdtünk, bátorítottuk egymást, együtt lábadoztunk, és a barátságunk azóta is töretlen. Ellenfélként nagyon kellemetlen játékos volt, a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó ötös tagjaként minden idők egyik legerősebb támadósorában játszott. Ha az újpesti csatársor megindult a kapunk felé, sosem tudtuk, melyiküket kövessük, és tulajdonképpen mindegy is volt, mert nem lehetett megállítani őket. Mindegyiküknek más volt az erénye, Antié a gyorsasága, kreativitása, és remek helyzetkihasználása. Bár lenne ma a válogatottnak egy olyan csatára, mint Dunai Antal volt!

Dunai Antal első válogatott mérkőzésén azonnal gólt szerzett (1969. május 25., Magyarország-Csehszlovákia 2-0).