Kitüntették a Bozsik Intézményi Program nyíregyházi vezetőjét

2021. október. 07., 08:57   |    

Kitüntették a Bozsik Intézményi Program nyíregyházi vezetőjét

Szilvási István a korai fejlesztésért, a Monbebe-módszer kidolgozásáért a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vette át.

Szilvási István saját gyermekei óvodás korában gondolt először az óvodai foci bevezetésére – tervét pedig kisebbik fia óvodájában meg is valósította, több mint 30 évvel ezelőtt. 

Nem volt más a cél akkor sem, s ezt tartjuk mind a mai napig. A gyerekek rendszeresen, hetente legalább kétszer mozogjanak, fejlődjön a mozgáskoordinációjuk, erősödjenek a képességeik és a készségeik. Szó sincs arról, hogy mindenki focista, vagy élsportoló legyen. Inkább az a cél, hogy sikerélményt szerezzenek a mozgásban, és így önmagukat fejlesszék – magyarázza a Testnevelési Főiskolán labdarúgó edzői képesítést szerzett szakember, aki a Monbebé-módszer alapítója. Büszke rá, hogy a Bozsik-programban is felfedezhetőek a program elemei, hiszen ott is az edzések mellett idénynyitó és idényzáró tornákon mutathatják meg a gyerekek, mennyit fejlődtek.

A korai fejlesztésért, a Monbebe-módszer kifejlesztésében és a labdarúgás utánpótlás-nevelésében betöltött több évtizedes szerepe elismeréseként nemrég a miniszterelnök javaslatára, a köztársasági elnök megbízottjától, Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Szilvási István.

 


A hírkategória további hírei

Szövetség
60 éves Kozma István

2024-12-03 14:05:17

60 éves Kozma István

Szövetség
Ünnepelt a magyar labdarúgó-társadalom

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS