Kibővített intézkedések, szigorodó szabályok a bajnokságokban
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége kibővítette a klubokra vonatkozó, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos elírásokat a pozitív esetek egységes kezelésének érdekében, illetve a jövőben engedélyezi az öt csere lehetőségét a nagypályás bajnokságokban.
A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB – a COVID-járvány által előidézett helyzetre reagálva – májusban változtatott a cserékre vonatkozó szabályokon, és lehetőséget adott a csapatoknak a három helyett öt cserére a mérkőzéseken, miközben a játékmegszakítások számát háromban maximalizálta. Az MLSZ az előző idény végén élt a szabályváltoztatás adta lehetőséggel, a 2020/2021-es idény viszont újra három cserelehetőséggel indult el. A szövetség már a szezon elején jelezte, hogy indokolt esetben engedélyezni fogja az öt csere lehetőségének visszaállítását.
Az elnökség – az UEFA hasonló döntését követően – most úgy határozott, hogy október 2-től engedélyezi az öt csere alkalmazásának lehetőségét az országos felnőtt bajnokságokban és a Magyar Kupa-küzdelmekben. A nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott szabályváltoztatással az NB I-es kluboknak lehetőségük nyílik a 25-ös keret játékosainak rotációjára és fiatal játékosok nagyobb számban történő szerepeltetésére. Az öt csere lehetővé tételével emelkedik a mérkőzésre nevezhető labdarúgók száma is, az eddigi 18-ról 23-ra.
Az elnökség kibővítette a felnőtt profi labdarúgásban alkalmazott járványügyi protokollt. Bekerült a szabályzatba egy pozitív teszteredmény esetleges előfordulásakor követendő egységes eljárás, valamint ajánlás helyett mostantól kötelezővé válnak a higiéniás intézkedések.
A rendelkezések ITT megtekinthetők.
A hírkategória további hírei
2026-03-12 09:38:31
Kiss László 70 éves
2026-03-09 16:25:40
A március 20-i közgyűlés napirendi pontjai
2026-03-05 18:43:07
Az eddigi legnagyobb egyeztetés Budapesten a BL-döntő kapcsán
2026-03-02 19:30:38










