Így változott a cserékre vonatkozó szabály

2020. május. 19., 15:20   |    

Így változott a cserékre vonatkozó szabály

A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) indítványára átmenetileg megváltoztatta a cserékre vonatkozó szabályozást.

A szabályváltásra a játékosok egészségének védelme érdekében volt szükség: a koronavírus-járvány miatt sok bajnokságot a szokásosnál jóval sűrűbb program mellett fejeznek be, emellett a nyári időjárás is megviselheti a labdarúgókat. Fentiek miatt a labdarúgás szabályai átmenetileg (egyelőre a 2020. december 31-ig befejezendő sorozatok végéig) úgy változtak, hogy az eddigi három helyett öt cserelehetőségük lesz a csapatoknak, amelyek a mérkőzés során összesen három játékmegszakítást (valamint a szünetet) használhatnak fel cserékre. Ha egy játékmegszakítás során mindkét csapat cserél, az mindkettőjüknek beleszámít a felhasználható játékmegszakítások számába.

Azon sorozatok (ilyen nálunk a férfi Magyar Kupa), ahol az eddigiekben a kétszer tizenöt perces hosszabbításban egy negyedik cserelehetőséget is kaptak a felek, ezentúl hat cserére lesz lehetőség: a hosszabbításban egy negyedik játékmegszakítást és egy hatodik cserelehetőséget is felhasználhatnak a csapatok. Amennyiben a normál játékidő során a csapatok nem használták ki az öt cserét és a három játékmegszakítást, a megmaradt lehetőségeket átvihetik a kétszer tizenöt perces hosszabbításra.

Az új szabályok használata nem kötelező, de a legtöbb szövetség, így az MLSZ is bevezeti azokat. A FIFA és az IFAB a későbbiekben dönt arról, hogy a szabályváltoztatásokat a 2021-ben futó sorozatokra is alkalmazza-e.

 

 


Letölthető dokumentumok


Címkék:

A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS