Hetvenéves lenne Varga Zoltán

Igazi mítosz, legenda az idősebb és a középkorú ferencvárosi szurkolók körében, akik megesküsznek arra, hasonló technikai képzettségű futballistát talán egyet sem láttak. 1959-ben igazolt a Fradiba, 1968-as külföldre távozásáig csak a zöld-fehéreknél játszott. Mindent egybevetve 233 találkozón 84 gólt lőtt – de ezek csak a száraz adatok. Mint ahogy az is, hogy 1961. június 27-én a Dunav Rusze ellen játszott először az „egyben”, majd bő hónappal később Mészáros József már bajnokira is beállította. Tizenhat éves volt akkor...

A FIFA-eltiltás után a berlini Hertha játékosa volt, majd az emlékezetes bundabotrány után örökre kitiltották a Bundesligából, ezért egy évig a skót Aberdeen játékosa volt, aztán az 1973–74-es idényben Európa egyik legerősebb klubjában, az Ajaxban szerepelt, többek között az európai Szuperkupa-döntőben. 1974 és 1977 között az akkor nem első osztályú Borussia Dortmundban, majd pályafutása lezárásaként a belga KAA Gentben futballozott. A magyar válogatottban 12 mérkőzésen játszott, ebbe „belefért” egy Eb-bronzérem és egy olimpiai bajnoki cím 1964-ben. Kétszeres olimpiai bajnok lehetett volna, ha Mexikóban nem dönt már a torna előtt a távozás mellett.

Ez a lépése finoman szólva is megosztotta a róla véleményt alkotókat. Más kérdés, hogy aki igazán neheztelhetett volna rá (dr. Lakat Károly, az FTC akkori edzője, aki közvetlenül az olimpiai torna előtt veszítette el a „szabad világot” választó játékosát 1968-ban, Mexikóban), soha nem tudott haragudni rá.

Lakat tanár úr már nem élhette meg Zoli hazatérését, azt, hogy 1996-ban ő lett a Ferencváros vezetőedzője. Nehéz évtized következett, vitákkal, sértődésekkel, s a régi rajongók sok-sok szeretetével. Varga hazatalált, de mindig kicsit (?) egyedül maradt. 2010. április 9-én futballozás közben halt meg. Ki tagadná, hogy van ebben valami sorsszerű.

N. Pál József irodalomtörténész írta róla a Kortársban egy évvel később: „Varga Zoltán magányos ember volt, aki a létezést – madáchi értelemben is – küzdelemként fogta fel, s mint minden küzdő, két részre osztotta a világot öntudatlanul. A róla szóló könyvekről, cikkekről is így beszélt: ez értem (vagyis az általam képviselt ügyért) íródott, ez ellenem. (...) A becsület, a tisztesség, a lelkiismeret szavak általa vallott érvényén még csak elgondolkozni sem volt hajlandó soha.”

---