Gelei 85!

Gelei József Kunmadarason született, de már tizenkét évesen az MTK igazolt játékosa volt. Maradjunk így a klubnévnél, noha a magyar labdarúgás első ötven évének második legeredményesebb egyesülete az évtized első hat évében többször is nevet váltott, előbb Textilesnek, majd Bp. Bástyának, aztán Vörös Lobogónak, s végül újra MTK-nak hívták. Gelei József még a Bp. Vörös Lobogóból került be minden idők egyik legerősebb magyar ifiválogatottjába, a vb-ezüstérmes Vincze Jenő játékosai közé. Második számú kapus volt a csoportmérkőzések végéig játszott, 1956 tavaszi UEFA-tornán, majd a nevezetes, őszi nyugat-európai túrán, amelyről a csapat nagy része már nem tért haza.

Szintén minden kint ragadt játékos karriert csinált, Pázmándy, Makai és Németh a Servette, Sztáni az Eintracht Frankfurt és a Standard Liége, Szalai a Barcelona, a Sevilla, majd néhány amerikai csapat, a rövid időre még hazatért Kaszás a Barcelona, a Real Madrid és a Venezia játékosa lett, hogy csak néhány játékost emeljünk ki. Ám csak az előbb a bécsi Austriánál is szerepelt Mathesz Imrének és Gelei Józsefnek adatott meg, hogy világbajnokságon vegyen részt, csak a kapusnak, hogy olimpiai bajnoki címet is nyerjen, részt vegyen a Nemzetek Kupája, vagyis az európai kontinensbajnokság négyes döntőjében.

Gelei József korán, már kétévesen félárvaságra jutott, édesanyja előbb Kunmadarasról járt ingázva a fővárosba és közelébe dolgozni, majd sikerült felköltöznie a csonka családnak. A gyermeknek nagy szerencséje volt az iskolával: a Rottenbiller utcai Általános iskolában tanított magyart, történelmet és testnevelést Lakat Károly dr., a korábbi válogatott labdarúgó, a kor egyik legjobb fedezete. Ő irányította a jó mozgású, nyúlánk fiút először az ÉDOSZ-hoz (a mai Fradihoz), s aztán ő javasolta, hogy a sok jelentkező gyerektől kissé meghátráló tanítvány utazzon tovább még néhány megállót az Üllői úttól a Hungária körútig.

Az eleinte a mezőnyjátékos poszton vitézkedő legényből hamarosan kapus lett, nem is akármilyen. Neki is jutott volna Svájcban szerződés 1956 őszén, az Union Genf várta – de az anyai (haza)hívó szó sokkal erősebbnek bizonyult a lehetőségek ígéreténél. Gelei József később rövid ideig a Beloiannisz csapatában védett – a gyárban volt egyébként lakatosinas is –, majd az MTK visszahívta. Legnagyobb klubsikerét ott érte el, húszévesen az NB I bajnoka lett. 1958-tól 1961-ig a kék-fehérek, majd aztán a Vasas kapusa volt, súlyos sérülése ellenére „belefért” a néhány hónapba egy KK-győzelem, de 1962-től már Tatabányán védett. Nem csoda, egykori osztályfőnöke, Lakat Károly hívta a bányászvárosba. A Tanár úr irányította akkoriban az olimpiai válogatottat is, Gelei József oda is bekerült. Alkalmasint ő védett volna Tokióban, a csehszlovákok elleni olimpiai döntőben is, de a torna során a románok elleni mérkőzésen egy 11-es hárítása közben ujjtörést szenvedett.

Az A-válogatottban 1965. május 5. és 1966. október 30. között 11 mérkőzésen védett. Nem játszó tartalékként vett részt a spanyolországi Nemzetek Kupája-négyesdöntőben, pályára lépett az 1966-os, a negyeddöntővel zárt angliai világbajnokságon. Kiválóan védett élete első válogatott meccsén, az angolok ellen, s emlékezetes mérkőzése a World Cupon a brazilok ellen, a híres liverpooli meccsen is.

1969-ben vonult vissza, majd edzői karrierbe kezdett. 1971-ben szakedzői diplomát szerzett a TF-en. 1970-től Tatabányán, 1975-től a Szolnoki MTE csapatánál, majd 1977-től a Vasas másodedzőjeként dolgozott. 1978-tól az ausztráliai magyarok csapatát, a St. George Budapestet irányította, aztán ismét Szolnokra vezetett az útja, volt az MTK-VM technikai vezetője, irányította az élvonalban a Csepel SC-t, s dolgozott további egzotikus országokban, így Indiában, Ománban és zárásként Egyiptomban is. Közben rövid ideig a Pécsi MFC gárdáját is edzette.

Károly fiával övék a második apa-fiú páros, amelynek mindkét tagja védte a magyar válogatott kapuját. (Az elsők: Tóth György és Tóth Zoltán.) Másik fia, József kiváló sportújságíró.