Garami József 85!
Ma ünnepli születésnapját Garami József mesteredző, az NBI csúcstartója, akinél senki sem ült vezetőedzőként többször a kispadon a magyar bajnokságban. A PMSC, a Fradi, az MTK, a Győr és az Újpest legendás edzőjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) köszöntötte.
Az 1939. augusztus 9-én született, most 85 éves Garami Józsefet pécsi otthonában ünnepelték meg az MLSZ munkatársai. Gellei Imre, korábbi szövetségi kapitány, Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, Ácsné Judit, a Válogatottak Klubjának vezetője, és Bazsánt József, a Magyar Öregfiúk Válogatottjának menedzsere és Garami Mester csapatkapitánya, Toma Árpád, egykori pécsi labdarúgó köszöntötték az ünnepeltet és adták át a szövetség ajándékát. Garami József egészségügyi állapota az utóbbi időben kissé megrendült, nehezen mozog, ám szellemileg friss, a pályafutására büszkén emlékezett, nagy örömmel és szeretettel fogadta a látogatóit. Az ünneplés jó hangulatú beszélgetéssel, anekdotázással telt, felidézve a Mester pályájának legemlékezetesebb sikereit, többek között a - Toma Árpádot a soraiban tudó - PMSC-vel, az 1985–86-os idényben elért bajnoki ezüstérmet vagy éppen az FTC-vel és az MTK-val nyert bajnoki címeket. De szóba került Garami mester szövetségi kapitányi tevékenysége is. A mindig higgadt, mértéktartó szakember felkészültségével és nyugalmával edzők generációinak mutatott példát szakmaiságból, sportszerűségből és a futball iránti elkötelezettségből.
Garami József játékosként a Pécsi Dózsa, a Pécsi VSK, a Komlói Bányász, majd ismét a PVSK tagja volt. Játékos-pályafutása befejezése után edzőként folytatta karrierjét, 1973 és 1985 között a PMSC utánpótlásában tevékenykedett.
Munkája elismeréseként 1985-ben megkapta a mesteredzői címet. 1985 és 1992 között a PMSC vezetőedzője volt, irányításával érte el a piros-fekete klub a legjobb bajnoki helyezését, s nyerte meg 1990-ben a Magyar Népköztársasági Kupát.
A pécsi évek alatt, 1987 őszén, Garami József, megbízott szövetségi kapitányként, öt találkozón irányította az A-válogatottat is. 1993 és 1996 között az Újpesti TE, 1996 és 1998 között az MTK Hungária FC, 1999 és 2001 között a Győri ETO, 2002 elejétől 2003 végéig a Ferencváros szakmai munkájáért felelt. Újra az MTK kispadján ült 2004-től egészen 2015-ig, majd szakmai igazgatóként maradt a klub kötelékében. A szakember 2015. május 31-én, a Diósgyőr–MTK 1–0-s bajnokin a 797. alkalommal ült NB I-es mérkőzésen a kispadon – ezzel magasan ő a csúcstartó. Senki nem irányított nála több mérkőzésen a magyar élvonalban.
Az MTK-val 1997-ben és 2008-ban, a Ferencvárossal 2003–2004-ben (az őszi idényben vezetve a csapatot) bajnoki címet szerzett. Magyar Kupa-győztes (a már említett, a PMSC-vel nyert titulus mellett) 1997-ben és 1998-ban az MTK-val, 2003-ban a Ferencvárossal. 2019. augusztus 9-én, 80. születésnapján róla nevezték el a pécsi utánpótlásképző-központot, 2020 augusztusában pedig a PMFC szakmai koordinátora lett.