Fehér Péter: „A labdarúgás mindenekelőtt egy csapatjáték!”

2024. augusztus. 14., 15:27   |    

Fehér Péter: „A labdarúgás mindenekelőtt egy csapatjáték!”

Az idén júliusban a magyar utánpótlás-válogatottak vezetőjeként kinevezett Fehér Péter a FIFA világranglistán jelenleg tíz hellyel előttünk álló dán válogatott több játékosának kinevelésében is meghatározó szerepet vállalt.

Fehér Péter Dániában született és Koppenhágában nőtt föl, ahol egy kerületi kis csapatban kezdett el focizni.

A szüleim még az 50-es 60-as években költöztek ki Dániába és ott ismerkedtek meg. A dán foci a 80-as években indult be, 1984-ben jutottak ki először az Európa-bajnokságra, majd 1986-ban a világbajnokságra. Ez az időszak olyan szinten megérintett engem érzelmileg, hogy egy nagyon erős kötődés alakult ki bennem a labdarúgás iránt.

Egyetemi tanulmányait Magyarországon végezte, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Testnevelő tanár diplomát szerzett, emellett elvégezte a labdarúgó-szakedzői képzést is. Már tanulmányai közben belekóstolt a futball világába, ugyanis szakmai gyakorlatát a Vasas SC-ben töltötte, a klub szakmai igazgatója, Gabala Ferenc mellett. Annak ellenére, hogy ajánlatot kapott edzőként Újpesten, tanulmányait követően visszament Dániába.

A régi koppenhágai kerületi klubomból kerestek meg, így lettem az ottani U19-es csapat vezetőedzője. A fiatalokkal megnyertük a bajnokságot, majd átvettem az U17-eseket és velük is bajnokok lettünk.

Fehér Péter közel 10 évet dolgozott annál az FC Nordsjaellandnál, amely 2016-ban az átlagéletkor tekintetében az egyik legfiatalabb csapat volt Európában. A szakember a klub megalakulásakor csatlakozott az edzői gárdához: volt U16-os, U17-es, U19-es vezetőedző, elsőszámú segédedző, illetve szakmai igazgató is. A dán elsőosztályú csapatban pályaedzőként is dolgozott Kasper Hjulmand mellett, aki az idén rendezett németországi Európa-bajnokságon irányította a dán együttest. Fehér Péter mind vezetőedzőként, mind másodedzőként nyert bajnokságokat: a Superligában elsők és másodikak lettek az FC Nordsjaellanddal. Többek között olyan tehetségek leigazolásában is segédkezett, mint a szlovák válogatott labdarúgó Stanislav Lobotka, aki később a Napolival olasz bajnokságot és kupát is nyert.

2006-ban elkezdtünk felépíteni egy akadémiát, ami később a klub DNS-évé vált – fogalmazott Fehér Péter. – A klubot 20 millió euróért, a játékosokat 100 millió euróért adták el. Tíz olyan játékos kinevelésében vettem részt, akik később nemzetközi topligákban kötöttek ki, illetve öten a dán válogatottban is szerepeltek, közülük hárman jelenleg is tagjai a nemzeti együttesnek: Mathias Jensen, Mikkel Damsgaard és Andreas Skov Olsen. Voltam vezetőedző a dán harmad-, másod- és rövid ideig az első osztályban is. A Superligában az Odense Boldklubban, az Aalborg BK-ban, illetve az FC Nordsjaellandban láttam el edzői feladatokat.

Az UEFA Pro licences szakember többször tartott előadást vendégelőadóként a Dán Labdarúgó-szövetségnél, illetve pályafutása során több mint másfél évig tevékenykedett a litván U21-es válogatott stábtagjaként.  

Fehér Péter 2023 januárjában vette át a Magyar Futball Akadémia vezetését, majd később a Budapest Honvéd szakmai igazgatójaként dolgozott.

Kicsit azért sajnáltam, hogy félbe kellett hagynom azt a munkát, amit Kispesten elkezdtünk, hiszen nagyon nehéz rövid időn belül kiugró eredményt elérni. Egy új utat szerettünk volna elkezdeni, ahol az lett volna a cél, hogy hosszú távon piaci alapon működjünk. További célként tűztük ki, hogy a saját nevelésű fiataljaink nagy része eljusson az első csapatba. A tavalyi szezonban három mérkőzésen is kizárólag akadémisták léptek pályára az első csapatban. Azért sajnálom, hogy félbehagytam, mert mindig az első év a legnehezebb, ráadásul így nem tudtuk befejezni a munkát, amit elkezdtünk. A legnagyobb kihívás elsősorban megváltoztatni a korábbi szokásokat.

Fehér Péter a Magyar Labdarúgó Szövetséghez idén júliusban került: dr. Barczi Róbert sportigazgató felkérésére az utánpótlás-válogatottak vezetőjeként kezdett el dolgozni. A szakember magyarul, dánul, angolul és németül is folyékonyan beszél, ennek köszönhetően a szövetség nemzetközi kapcsolatrendszerének megerősítéséhez is aktívan hozzá tud járulni.

A válogatott foci lényegében egyfajta kuparendszerben működik, hiszen minden pont számít. Itt teljesen más gondolkodásmódra van szükség, mint a bajnokságban. Egy válogatottnál, ha az első meccs rosszul sikerül, az könnyen kieséshez vezethet. Fontos, hogy mindenki megértse, hogy itt másfajta gondolkodás kell – mondta Fehér Péter. – Elsősorban az eredményt látjuk, hiszen az van a kirakatban, ami egyértelműen fontos, de ezen felül fel kell építeni egy értékrendet, egyfajta játékstílust, illetve meg kell határozni olyan mutatókat, amelyekkel objektíven tudjuk értékelni az adott edzőt, illetve a munkáját. Ezek remélhetőleg magával hozzák majd az eredményt is. Ha össze akarnánk hasonlítani a magyar focit a dán focival, akkor lényeges kiemelni, hogy nem arról beszélünk, hogy jó vagy rossz, mert minden kultúra más. Ellenben például egyértelmű, hogy Dániában nagyobb hangsúlyt fektetnek a csapatmunkára, abban hisznek, hogy amennyiben a csapat sikeres lesz, akkor lesz sikeres a játékos is. Nem azt kell elképzelni, hogy nincsenek egyéniségek Dániában, csak mivel csapatsportról beszélünk, ezért ott jobban fókuszálnak magára a csapatra. Itthon sokat beszélünk az egyénről, sok játékos inkább karrierként tekint a focira, mintsem játékként. Szerintem a foci mindenekelőtt egy játék, és amennyiben tehetséges vagy, abból karrier is lehet.

Hosszú távon a szövetségben szeretnék dolgozni. Minden tőlem telhetőt szeretnék megtenni, hogy megerősödjön a magyar futball, és meg tudjuk mutatni a világnak, hogy kik vagyunk. A győzelem mellett fontos, hogy a csapat olyan tulajdonsággal legyen felruházva, ami miatt megjegyzik az emberek. Ebben kell erősödnünk – fogalmazott Fehér Péter.


A hírkategória további hírei

Szövetség
Végső búcsút vettek Komora Imrétől
Szövetség
Ma ünnepli 75. születésnapját Tóth András
Szövetség
Szeptember 9-én búcsúztatják Komora Imrét
Szövetség
Ma 75 éves Kozma Mihály, a Bp. Honvéd legendája

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS