Év sportolója gála: Raduly József életműdíjas, Fiola gólját is díjazták

Az Év sportpillanata díjnál azok a momentumok kerültek be a döntőbe, amelyekre a legtöbben szavaztak az M4 Sport honlapján. A három döntős momentumból egy szakmai zsűri választotta ki a végső győztest, a zsűri elnöke Novotny Zoltán rádióriporter volt.

A győztes emlékezetes pillanat Fiola Attila gólja lett, amelyet a labdarúgó Európa-bajnokságon Franciaország ellen szerzett. A magyar válogatott a tömött Puskás Arénában sokáig vezetett a vb-címvédő franciák ellen, miután Fiola Attila egy nagyszerű támadás végén bevette Hugo Lloris kapuját. A találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget. A gálán Fiola Attila távgollétében válogatottbeli csapattársa, Schäfer András vette át az elismerést.

Az MSÚSZ életműdíját Raduly József kapta meg, aki nemcsak a legidősebb, hanem a legérdekesebb életúttal rendelkező magyar válogatott labdarúgó is egyben.

1927. május 6-án született Budapesten – öt héttel Puskás Ferenc után és öt héttel Kubala László előtt. Fantasztikus csatársor magját adhatták volna ők így hárman, ám az élet másként rendelkezett. Raduly József Balatonszárszón töltötte a gyerekkora nagy részét, majd a inasként a Gammához került, edzett is ott, miként a Ferencvárosban is. A Dreher sörgyárban kapta meg a SAS-behívót – aztán amerikai fogságba esett. Ám a „jenkik” nem marasztalták, hazaküldték. Volna. Mert hogy még Németország területén elfogták a szovjetek. 1945 májusában szovjet hadifogságba került, ahonnan csak 1950 decemberében szabadult. A köztes időt a Kaukázusban éhezve és futballozva töltötte, mások mellett Avar István, becenevén Ricsi, a húszas-harmincas évek újpesti csatárlegendája társaságában…

Raduly József egy évvel ezelőtt mesélt filmbe illő életéről az MLSZ TV-nek:

A hazatérése után – meg azt követően, hogy az ÁVH elengedte, abba is beletelt vagy három hónap – a Szentlőrinci AC-nál jelentkezett, de ott meglehetősen bizalmatlanul fogadták. Játszott egy kicsit a Füszért csapatánál (azért ott, mert ott talált munkát magának), de sokkal jobb futballista volt annál, mint hogy ott ragadjon. A SZAC utódklubja, a Postás már befogadta. 1952 februárjában, az idény első mérkőzésén már az NB I-ben futballozott. Két idényt töltött a postásoknál, aztán Baróti Lajos átvitte a Vasashoz, amelyben aztán hét bajnoki idényben 133 mérkőzést játszott, 21 góllal. Szinte alig hiányzott. Tagja volt a piros-kékek első Magyar Népköztársasági Kupa-győztes alakulatának (1955), az első bajnokcsapatának (1957 tavasz), kétszer is elnyerte a csapattal a Közép-Európa Kupát (1956, 1957). A Rapid elleni, máig sokat emlegetett, 9:2-es meccsen két gólt is lőtt.

1955-ben két alkalommal játszott az A-válogatottban, a svájciak és a svédek ellen is győzött a magyar csapat. 1959-ben egy lábtörés vetett véget élvonalbeli pályafutásának. Kicsit játszott még a „kettőben”, de az már nem volt az igazi. Visszavonulása után kisebb alakulatoknál edzősködött, egyebek mellett a BKV Előre, a Csepel Autó (amelyben futballozott is egy keveset), az Égszöv és a Szigetszentmiklós gárdáját segítette. Dolgozott a Vasas ifistáival, sőt, az angyalföldiek legutóbbi bajnoki címnyerése idején (1976–1977) ő és Berendy Pál voltak Illovszky Rudolf segítői.