Elhunyt Kovács István
![Elhunyt Kovács István](/adat/newse/26895/gyorskep/nagykep/2-2.jpg)
Életének hatvannyolcadik évében elhunyt Kovács István korábbi válogatott labdarúgó, a Salgótarjáni BTC, a Vasas és a Tatabányai Bányász korábbi csatára.
Salgótarjánban született Kovács "Kokó" István, 1953. április 21-én. Első klubja a Nagybátonyi TK (1962–1971) volt, majd az SBTC (1971–1975) színeiben mutatkozott be az első osztályban, tagja volt a klub legnagyobb sikerét elérő, bajnoki bronzérmes gárdának 1971–1972-ben.
Pályafutása talán legjobb időszakában a Vasasban futballozott, hol jobbszélsőt, ritkábban középcsatárt játszva (1975–1979). A piros-kékekkel bajnok lett 1977-ben. Következő állomáshelye a Tatabányai Bányász volt (1979–1982), e klubban is nyert bajnoki érmet (ezüstérem, 1980–1981, bronz 1981–1982), részese volt a Real Madrid legyőzésének.
Huszonkilenc évesen visszatért Salgótarjánba, ahol előbb a STC (1982–1983), majd a Salgótarjáni Síküveggyár (1983–1985) mezét viselte. Rövid kitérőt tett Egerbe (1985–1986), harminchárom évesen visszatért a Vasashoz (1986), amellyel Magyar Népköztársasági Kupa-győztes is lett. Pályafutását Svájcban, az FC Malley-ban zárta le.
A magyar válogatottban 1976 és 1980 között tíz mérkőzésen lépett pályára, 1977-ben gólt szerzett az egy évvel korábban Európa-bajnok csehszlovákok budapesti legyőzésekor.
Visszavonulása után, a későbbi években ellenőrként segítette a Magyar Labdarúgó Szövetség munkáját.
A hírkategória további hírei
2025-02-05 13:41:41
Elhunyt Dr. Csorba Zsolt
2025-02-04 13:36:21
Búcsú Tamás Gyulától
2025-01-27 14:29:04
Budapesti BL-döntő: zajlik az előkészítő munka
2025-01-23 16:23:33