Elhunyt Dunai János

Életének 87. évében elhunyt az egyszeres válogatott, a római olimpia bronzmeccsén gólt szerző dr. Dunai János.
Dunai János 1937. június 26-án a Baja mellett található Garán született, születési nevét (Dujmov Iván) később Dunai Jánosra magyarosította. 1959-ben került a Pécsi Dózsába, amelyet az 1970-es visszavonulásáig erősített. A klub színeiben 266 NB I-es mérkőzésén 70 gólt ért el.
Tagja volt az olimpiai válogatottnak, amely bronzérmet nyert a római ötkarikás játékokon. A csoportkörben Peru és Franciaország kapuját is két alkalommal vette be, a bronzmérkőzésen pedig az ő góljával vertük 2-1-re Olaszországot.
1960-ban egy alkalommal szerepelt a válogatottban, hétszeres olimpiai válogatott (1959–60), 12-szeres utánpótlás-válogatott (1959–61), hatszoros B-válogatott (1959–65).
A Testnevelési Főiskolán labdarúgóedzőként diplomázott és elvégezte a jogi egyetemet. Visszavonulása után évekig edzősködött alacsonyabb osztályú csapatoknál, valamint a PMFC-nél is. Ezt követően a Baranyai Megyei Labdarúgó-szövetség elnökségi tagjaként, valamint a megyei labdarúgó-szövetség edzőbizottságának vezetőjeként tevékenykedett.
A hírkategória további hírei
2025-10-18 17:42:51
Az MLSZ számára a szurkolók személyes adatainak védelme kiemelten fontos
2025-10-17 18:41:41
Búcsú Bacsó Istvántól
2025-10-13 11:57:00
FIFA-bizottságok: jelentősen erősödött a magyar jelenlét
2025-10-12 19:24:23