Együttműködés az erős magyar futballért
Az MLSZ elnökségének hétfői ülésén a professzionális klubok stabil pénzügyi helyzete mellett a külföldön futballozó magyar tehetségek még hatékonyabb felderítése és a játékosügynökök tevékenységének szigorú szabályozása is téma volt.
Az ülésen az MLSZ sportigazgatósága, illetve a klubok által használt, átlátható és átfogóbb visszajelzési lehetőséget biztosító felület gyakorlati használatát mutatta be az elnökség tagjai számára dr. Barczi Róbert, a szövetség sportigazgatója. A két éve megkezdett szakmai folyamat lényege az egységes, egymásra épülő országos munka. Ezt elősegítendő, a rendszerben résztvevő különböző szintű utánpótlásközpontok, rendszeres és alapos információt adnak a sportigazgatóság számára az elvégzett feladatokról, és a fejlődés üteméről, ami a klubok támogatását, értékelését, valamint a pozitív folyamatok biztosítását is elősegíti.
Szintén a szakmai terület eredménye a korábbinál hatékonyabb játékosmegfigyelői rendszer kiépítése. A cél, az új Orbán Willik, Stlyes Callumok megtalálása a magyar válogatottak számára. A scouting-rendszer az olyan tehetségeket sem hagyja figyelmen kívül, akiknek egyetlen felmenőjük magyar, és külföldön élnek, futballoznak (pl.: Michael Okeke – Manchester City akadémia).
Változik a női utánpótlás-bajnokság lebonyolítása is (U15, U17, U19), az akadémiákkal egyeztetve. A kétkörös bajnokság után egyből rájátszás következik 20 tétmérkőzést biztosítva a megfelelő versenyeztetéshez. Előírás továbbá – a fiúkhoz hasonlóan – a minőségi, nemzetközi mérkőzések lekötése a felkészülés időszakában (minimum 3).
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), és ezzel összhangban az MLSZ, 2023-tól újra vizsgához köti a labdarúgóügynöki tevékenység gyakorlását. Az elsődleges cél, hogy az ügynöki munka szakmai és etikai normái biztosítva legyenek, és ezzel összhangban a játékosok, edzők, klubok és szövetségek számára igazságos és transzparens rendszer jöjjön létre. A tagszövetségek, így az MLSZ számára további feladat egy új nemzeti szabályzat megalkotása a FIFA által meghatározott kereteken belül, melyet a mai napon fogadott el az elnökség. Ezen szabályzat hatálya – a vizsgakötelezettség mellett – a belföldi tranzakciókra terjed ki. A nemzeti és a nemzetközi szabályzat egyaránt 2023. október 1-jén lép életbe. Ezt követően már csak licenccel rendelkező személy járhat el labdarúgó-ügynökként.
Az elnökség tovább erősítette a professzionális klubok működésére vonatkozó licencelőírásokat. A magyar szövetség szigorú pénzügyi monitoring rendszerének, illetve a klubok fejlődő munkájának köszönhetően közel egy évtizede stabil rend van az NB I-es és NB II-es egyesületek háza táján. A közmű-áremelkedéssel és az inflációval is megbirkózott a magyar labdarúgás egésze, ideértve a több mint 1400 amatőr egyesületet – derült ki az MLSZ elnökségének ülésén megtartott beszámolóból.