Egyszer még a Törekvésre is épült a válogatott

A háborús években Ausztria volt az állandó ellenfele a magyar csapatnak. Nem kellett tekintettel lenni a hadihelyzetre és a szövetségi politikára – az Osztrák-Magyar Monarchia két országa egymás ellen futballozott. 1917 májusában például Bécsben, a hütteldorfi WAC pályáján. Az volt az esztendő első válogatott mérkőzése, utólag úgy ítélhetjük, győzelmi lehetőséget szalasztott el a tartalékos magyar csapat. Az év során ugyanis öt (!) meccset vívtunk az osztrákokkal, s a további négyet, közülük kettőt Bécsben, megnyertük. Herczog Ede szövetségi kapitány a Knapp – Kovács E., Feldmann – Kertész II, Kertész III, Vágó – Ludwig, Konrád II, Schaffer, Schlosser, Szabó P. tizenegyet küldte pályára, amelyben finoman fogalmazva is domináltak a bajnok MTK játékosai. A kék-fehérek kilenc játékosa szerepelt (csak a ferencvárosi Feldmann, és a III. kerület jobbszélsője, a 28 évesen újonc Ludwig Béla jelentett kivételt), de ez nem csúcs, csak csúcsbeállítás volt a válogatott történetében. Előtte 1913. április 27-én kilenc FTC-játékos, majd 1916. május 7-én kilenc MTK-s került a soros válogatott csapat tizenegyébe. Bécsben egyébként már az első félidőben kialakult a végeredmény, az 51. válogatott mérkőzésén az 51. gólját szerző Schlosser Imre vezető gólját a játékrész utolsó akciójával egyenlítette ki Franz Heinzl. A meccset egy osztrák bíró, Wilhelm Schmieger vezette, miután az eredetileg felkért német játékvezető nem kapta meg a monarchiába való belépéshez szükséges engedélyt.

1923-ban már kevésbé ment az osztrákok ellen, 1920 óta a május hatodikai volt sorozatban a hetedik mérkőzés, amelyet a magyar csapat nem tudott megnyerni leggyakoribb riválisával szemben. A Hohe Wartéban 50 000 néző előtt az Amsel – Fogl II, Fogl III – Kertész II, Hajós, Pruha – Braun, Takács II, Urik, Hirzer, Weisz tizenegy kezdett, a második félidő derekán a balfedezet helyére Szabó József állt. Az osztrákok győzelméhez nem fért kétség, Ferdinand Swatosch gólján kívül akadt még egy lehetőségük, de Gustav Wieser büntetőjét a Póknak becézett Amsel Ignác, a mérkőzés legjobb magyarja, kivédte. A kapus és a csereként beállt Szabó József képviselte csak az FTC-t, Kertész II Vilmos és Braun József a bajnok MTK-t, ellenben öt (!) játékos is a fénykorát élő Törekvést: Hajós Árpád, Pruha Antal, Urik József, Hirzer Ferenc és Weisz Árpád, (Ki hinné: a Törekvésből, története során 22 játékost válogattak be a magyar nemzeti tizenegybe!)

Két, gólokban szegény május hatodikai mérkőzés után jöjjön egy gólfesztivál! 1928-ban, a Hungária úton az Amsel – Sternberg, Fogl III – Pesovnik, Bukovi, Obitz – Ströck, Takács II, Konrád II, Hirzer, Kohut csapatot küldte pályára Kiss Gyula szövetségi kapitány. Az első félidő a magyaroké, elsősorban a balszélső létére rendkívül eredményes Kohut Vilmosé volt. A Fradi akkor 21 éves, posztjához képest rendkívül gólerős, egyébként meg rendkívül népszerű balszélsője mesterhármast szerzett. Az osztrákok elleni volt sorozatban a hatodik válogatott mérkőzése, amelyen gólt szerzett, de az egyetlen, amelyen hármat is. (A következő év februárjában, a 22 éves csatárt a Nemzeti Sport szavazásán az olvasók a magyar futball addigi története második legjobb balszélsőjének voksolták Borbás Gáspár mögött). A magyar csapat 4:2-re vezetett a szünetben, úgy festett, sikerül megnyernie a mérkőzést, de a folytatásban az osztrákok játszottak jobban. Igaz, az ötödik góljukat csak a 90. percben, büntetőből szerezték meg, az ugyancsak mesterhármasig jutó újonc (!) jobbösszekötő, Franz Weselik révén. A találkozó után a magyar játékosok vitatták a tizenegyes jogosságát, az ítészek pedig megjegyezték, hogy a csapat legggyengébb tagja az „élete legrosszabb formáját mutató” Amsel volt – éppen ő, aki öt évvel korábban a legjobbnak bizonyult. A magyar csapatban is szerepelt egy újonc, igaz, mindössze két percen át, a 18. és a 20. perc között. A Bukovi Márton helyére beálló Szedlacsik Ferenc lett így a magyar labdarúgás második olyan debütánsa, aki korábban már más ország színeiben játszott hivatalos A-válogatott mérkőzést. A hajdanán a csehszlovákoknál szerepelt Szedlacsek (eredetileg Sedlacik vagy Szedlacsik) elődje a korábbi román válogatott, az ezen a találkozón is szereplő, sőt gólt is szerző Ströck Albert volt.

Kereken negyven évvel ezelőtt szép győzelemmel zárta az akkor Illovszky Rudolf által dirigált válogatott az eddigi május hatodikai mérkőzései sorát. Ma már szinte hihetetlen, de a soros világbajnoki selejtezőt két Eb-negyeddöntő között, amolyan kötelező feladatként játszotta le a csapat. Jelemző, hogy ameddig a románok elleni kontinensbajnoki mérkőzésre április 29-én 68 585 néző volt kiváncsi a Népstadionban, a máltaiak elleni vb-selejtezőt csak tízezren látták a Megyeri úton. Érdekes, hogy a Fradi több játékost adott a csapatba (Géczi István, Vépi Péter, Páncsics Miklós, Juhász István, Szőke István, majd a csereként beálló Bálint László), mint a kor legerősebb klubja, a bajnoki címeket sorozatban nyerő Újpesti Dózsa (Juhász Péter, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor), a felsoroltakon kívül még Vidáts Csaba (Vasas), Szűcs Lajos és csereként Kocsis Lajos (mindkettő Bp. Honvéd) játszott. A magyar legénység nem játszott kiemelkedő formában, talán kicsit tartalékolta az erejét a bukaresti Eb-negyeddöntő előtt, de így is simán, 3-0-ra nyert a szinte csak védekező máltaiak ellen. A gólokat Kocsis Lajos, Bene Ferenc és Juhász István szerezte. Az újpesti középcsatárnak egyébként nagyon ment a szigetország válogatotja ellen: az 1971 novemberi, a máltaiak elleni első mérkőzésen két gólt is szerzett.