Egységesen 12 csapat az első osztályokban

2022. január. 11., 20:34   |    

Egységesen 12 csapat az első osztályokban

Az MLSZ elnöksége keddi online ülésén elfogadta a 2022-2023-as bajnoki és kupa-versenykiírásokat, illetve meghatározta a versenynaptárat. Az OTP Bank Liga lebonyolításában nincs jelentős változás, továbbra is 12 csapattal, három forduló lejátszásával július utolsó hétvégéjén rajtol, egy időben a másodosztállyal, amely két lépcsőben előbb 18, majd 16 csapatos formában folytatódik. A szezont az őszi katari világbajnokság mellett az az örömteli helyzet is befolyásolja, hogy jövő tavasszal több magyarországi pályán U17-es Európa-bajnokságot, a Puskás Arénában pedig Európa-liga-döntőt rendez a szövetség.

Az MLSZ elnöksége továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése. Ezek megvalósulásáig a jelenlegi lebonyolítási forma marad érvényben.

Az NB II színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében a következő idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most 20 csapatos férfi másodosztály, míg az NB III-ban ugyancsak 2023-2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet.

A női labdarúgás fejlődése: a játékosok számának folyamatos növekedése, a kiemelkedő csapatok országos lefedettsége lehetővé teszi a női NB I létszámának – a férfihez hasonló – tizenkét csapatra emelését. A tervek szerint a bajnokság augusztusban rajtol, akárcsak a lényegében változatlan keretek mellett bonyolított női NB II.

Az egységesség jegyében a férfi futsalbajnokság is 12 csapatosra bővül, nagyobb lehetőséget adva a fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra, magas színvonalú versenyzés általi fejlődésre.

Az idei versenynaptár mellett az is kiderült, hogy április 8-án, péntek 10 órakor rendezik az MLSZ rendes éves küldöttközgyűlését, Telkiben (GLOBALL Football Park & Sporthotel).

Április 8-án tartja éves közgyűlését az MLSZ

Április 8-án tartja éves közgyűlését az MLSZ

Az Elnökség összehívta az MLSZ éves rendes küldöttközgyűlését.

Tovább


A hírkategória további hírei

Szövetség
Elhunyt Tatár György

2024-04-20 11:45:00

Elhunyt Tatár György

Szövetség
Elbúcsúztatták Juhász Pétert

2024-04-15 18:12:54

Elbúcsúztatták Juhász Pétert

Szövetség
Végső búcsút vettek Müller Sándortól

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS