Állandóság és tervezhetőség: az elnökség elfogadta a jövő évi versenykiírásokat
Hétfőn ülésezett az MLSZ elnöksége: nincs változás a férfi és női NB I, illetve a kupák lebonyolításában. A korábbi döntésnek megfelelően a Merkantil Bank Liga küzdelmei jövőre 18, 2024-ben pedig 16 csapattal folytatódnak.
Az MLSZ elnöksége decemberi ülésén elfogadta a jövő évi versenykiírásokat. Az OTP Bank Liga NB I 2023-2024-es kiírása változatlan lebonyolítási formát biztosít a csapatok számára. A bajnokság 2023. július 28-án, pénteken kezdődik és 2024. május 26-án, vasárnap fejeződik be a tervek szerint. A megszokott módon a versenynaptár a nemzetközi eseményekhez igazodva készült el.
A Merkantil Bank Liga küzdelmei is ugyanebben az időszakban zajlanak majd, ugyanakkor a másodosztály esetében a versenykiírás figyelembe veszi az elnökség korábbi döntését, melynek értelmében 2024-re 16 csapatra módosul a mezőny. A csapatok kérésének megfelelően a változás két ütemben megy végbe: a most zajló szezon végén, a feljutást és kiesést, valamit az NB III-as bajnokokat is érintő osztályozókat követően jön létre a 18 csapatos mezőny, amellyel a 2023-2024-es idény rajtol. Ami a folytatást és a második lépcsőfokot illeti: a 2024-es szezonzárás után alakul majd ki a célzott 16-os mezőny a Merkantil Bank Ligában.
Szintén döntés született arról, hogy az NB I-es (Simple Női Liga) és NB II-es női bajnokság, továbbá – a férfi szakághoz hasonlóan – a kupasorozat a mostanival megegyező formában zajlik a 2023-2024-es idényben.
A jövőben – az MLSZ elnökségének hétfői döntése értelmében – a PMFC utánpótlás bázisa tehetségközponti besorolást és támogatást kap a szövetség sportigazgatóságától.
A hírkategória további hírei
2026-03-12 09:38:31
Kiss László 70 éves
2026-03-09 16:25:40
A március 20-i közgyűlés napirendi pontjai
2026-03-05 18:43:07
Az eddigi legnagyobb egyeztetés Budapesten a BL-döntő kapcsán
2026-03-02 19:30:38










