A magyar futball a forradalom napjaiban

A tizenkét csapatos élvonalban így festett a tavaszi-őszi rendszerű bajnokság aktuális tabellája : 1. Bp Honvéd 29 pont (21 mérkőzésből), 2. Bp. Dózsa 26 (22), 3. Bp. Vörös Lobogó 25 (18), 4. Bp. Kinizsi 24 (22), 5. Salgótarjáni BTC 24 (21), 6. Csepeli Vasas 23 (22), 7. Tatabányai Bányász 22 (22), 8. Bp. Vasas 16 (17), 9. Dorogi Bányász 16 (21), 10. Szombathelyi Törekvés 16 (21), 11. Pécsi Dózsa 14 (21), 12. Szegedi Haladás 13 (20). Azaz négy csapat lejátszotta az összes mérkőzését, ellenben a hátralévő, összesen nyolc találkozó kimenetele még a bajnoki címet is befolyásolta.

A listavezető, s a bajnoki címet védő nagy Honvéd a vesztett pontokat tekintve a Bp. Vörös Lobogó (mai nevén az MTK) mögött állt, így sorsa a nagy rivális kezében volt. Csalóka volt a Vasas helyezése (8.), hiszen a piros-kékek is az első négy közé pályáztak (volna) a hátralévő mérkőzéseiken.

Október 22-én a klubok képviselői tárgyaltak a szezon utáni túrákról is, kiderült, hogy a fél NB I külföldi útra készül. A Népsport összefoglalója szerint: „Mint ismeretes, a Bp. Honvéd részt vesz az európai klubcsapatok tornáján, előbb idehaza, majd idegenben az FC Bilbaoval játszik, a Bp. Vörös Lobogó angol, illetve nyugatnémet csapatokkal játszik majd, a Bp. Kinizsi Egyiptomba utazik. E három együttesen kívül azonban — amint az előre várható volt — más csapatok is részt vesznek majd különböző portyákon. A salgótarjániak a tervek szerint november 7-én három mérkőzésből álló csehszlovákiai útra indulnak. A Bp. Vasas izraeli és nyugatnémet csapatokkal folytat tárgyalásokat. A Csepeli Vasas három helyről is kapott meghívást: Szíriából, a Német Szövetségi Köztársaságból és Hollandiából. A Pécsi Dózsa Jugoszláviába készül. A Szombathelyi Törekvés és a Szegedi Haladás képviselője bejelentette, hogy (csapatuk – A szerk.) november első felében idehaza fogadja a jugoszláv Titográd csapatát.”

Néhány névírási pontatlanságtól eltekintve, mint például, hogy a katonacsapat ellenfelét akkoriban Atlético Bilbaónak hívták, fontos és kitűnő beszámoló az akkori helyzetről, jelzi, hogy jó néhány csapat későbbi ismert túráját nem a forradalmi helyzet keletkeztette, például a BEK-mérkőzés mellett a Vörös Lobogó nyugat-európai túráját is már október első felében lekötötték.

A forradalom első, csonka hetének végére egyébként nem az elhalasztott mérkőzések pótlását tervezték, az november elsején kezdődött volna. Október 28-ára, vasárnap délutánra válogatott mérkőzést hirdettek a Népstadionba, a svédek ellen, az A-csapatnak, a B pedig Stockholmba készült. A svédek október 24-én, szerdán érkeztek volna, a repülőgépük vitte volna ki aztán a mi B-válogatottunkat. Nem lett belőle semmi.

A válogató bizottság már hétfőn kijelölte az A-csapat kezdőtizenegyét (Grosics – Kárpáti, Börzsey, Kotász – Bozsik, Berendy — Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor), valamint a tartalékokat (Komáromi, Hegyi, Bundzsák, Machos), nem okozott a névsor meglepetést. 1956 első félévének gyengébb eredményei után, Bukovi Mártonnal a kispadon a csapat visszatalált a győzelem ösvényére, ősszel olyan emlékezetes sikereket aratott, kivétel nélkül idegenben, mint a jugoszlávok (3:1), a szovjetek (1:0), a franciák (2:1) és az osztrákok (2:0) elleni is volt. A tervezett tizenegy egyébként megegyezett az október 14-én Bécsben szerepelttel, ám aztán ilyen összeállításban soha többet nem lépett pályára magyar csapat. Különösen érdekes, hogy vélhetően a korai lapzárta miatt, a Népszava október 24-én megjelenő száma, pedig első oldalán már reflektál Gerő Ernő esti rádióbeszédére, arról tudósított, hogy kedden (tehát 23-án) kijelölték a svéd csapatot (K-O. Svensson — Bergmark, Axbom, Haakansson – Johansson, Parling — Jonsson, Löfgren, Eliasson, Thillberg, Kallgren). Ám utána már szinte nem is került sporthír a lapokba az októberi napokban.

A válogatott csupán 1957 júniusában játszott legközelebb, ami pedig a klubokat illeti, a többség valóban elment túrázni, a Bp. Honvéd a nyugat-európai és észak-afrikai portyája után 1957 első két hónapjában még Dél-Amerikát is megjárta, ám az elhalasztott meccseket soha nem pótolták. Ezért aztán bajnokot sem avattak.
1957 tavaszán félidényes NB I-et rendeztek, majd áttértek az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságra, de ezt nem a szovjet típusú futballnaptárral való szakítás vágya szülte, már 1956 októberének elején készen voltak az ezzel (valamint az NB I B felállításával, illetve az élvonal létszámának emelésével) kapcsolatos tervek. A válogatott legközelebb csak 1957 nyarán játszott, az első hazai barátságos mérkőzését szeptember 22-én éppen a Szovjetunió ellen vívta (1:2).
A magyar futball óriási veszteségeket szenvedett a forradalom napjaiban, a FIFA 1957 nyarán keltezett körlevelében 198 magyar emigráns futballistának az eltiltásáról értesülhetett a nagyvilág.