90 éves lenne Czibor Zoltán

2019. augusztus. 23., 14:16   |    

90 éves lenne Czibor Zoltán

Az Aranycsapat, a Honvéd és az FC Barcelona legendája 1929. augusztus 23-án született Kaposváron. Komáromban kezdett el futballozni, ahol a tiszteletére Czibor90 emlékévet indítanak.

Komáromban nőtt fel és lett NB II-es labdarúgó Czibor Zoltán. Itt fedezte fel a Ferencváros, ahova 1948-ban szerződött és 1950-es távozásáig 70 mérkőzésen 33 gólt szerzett, illetve bajnoki címet is ünnepelhetett. Innen a Csepel csapatán keresztül a Honvédhoz került. A kispesti együttessel kétszer megnyerte a bajnokságot, kupadöntőt játszott, valamint a liga gólkirálya is volt 1955-ben, 20 találattal.

Emigrációban töltött évei alatt a Barcelonában csillogott, pályára lépett, sőt, gólt is szerzett az 1961-es BEK-döntőben. A Barca két gólja (a másikat Kocsis Sándor szerezte) sem volt elég, hogy a Cziborral, Kubalával és Kocsissal felálló katalán együttes legyőzze a Guttmann Béla vezette Benficát.

Később volt az Espanyol, a szintén spanyol CE Europa, az FC Basel, az Austria Wien és a skót Primo Hamilton FC csapat játékosa is.

A magyar válogatottban 1949 és 1956 között 43 alkalommal szerepelt a legendás bal szélső. Az Ausztria ellen 6:1-re megnyert mérkőzésen mutatkozott be a címeres mezben és az utolsó mérkőzését is a szomszédos ország ellen játszotta, amely 2:0-s magyar győzelemmel végződött. Az Aranycsapat tagjaként pályára lépett az angolok elleni 6:3-as és a 7:1-es győzelemmel végződő mérkőzéseken. 1952-ben olimpiai bajnok, 1953-ban Európa Kupa-győztes volt, 1954-ben pedig ezüstérmet nyert az NSZK elleni vb-döntőn.

Czibor Zoltán később Komáromba költözött haza és 1997. szeptember 1-én hunyt el Győrben.

Szülővárosában koszorúzással emlékeztek meg Czibor Zoltánról. Komáromban pedig Czibor90 néven indul programsorozat. Az évforduló rendezik meg a Czibor Zoltán jubileumi emléktornát Komáromban Városi Sporttelepen. Az augusztus 30-i ünnepségre pedig a futballista klubjainak képviselőit és Czibor, Kocsis és Kubala család tagjait is várják. Az este pedig bemutatják a Czibor, a Rongylábú című musicalt is.

Az emlékév alatt dokumentumfilm készül és a futballista egész alakos szobrot kap a városban.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS