80 éves Fatér Károly, Mexikóváros olimpiai bajnoka

Nyírlakon született, kalandos pályafutást élt meg addig, ameddig a Csepelhez nem került. A Bp. Dózsában kezdte a labdarúgást 1950-ben. Hat esztendőt töltött a lila-fehéreknél, de 1956-ban abba kellett hagynia a játékot. Ipari tanulónak ment, s nem engedték edzésekre… 1959 őszén a Pénzügyőrök csapatánál ismét kapuba állt, de a katonai szolgálat közbeszólt. Amikor 1962-ben Csepelre került dolgozni, újra kezdte a labdarúgást is, de csak 1963 őszén igazolták le.

Huszonhárom évesen lett élvonalbeli kapus, a korábbi válogatottal, Török Gáborral is küzdött a helyért. Végül 1967-től mondhatta magát első számú kapusnak, ám attól kezdve szinte berobbant a legjobbak közé. 1974-ig kétszáz NB I-es mérkőzésen védett. 1970 tavaszán 714 percen át nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen. Érdekesség, hogy itthon az elsők között védett kesztyűben.

Fatér Károly egyetlen A-válogatott mérkőzésén nagyszerű védéssel segítette hozzá a csapatot a szovjetek 2-0-s legyőzéséhez:

Az A-válogatottban 1968. május 3-án, a szovjetek elleni budapesti mérkőzésen védett. Ketten debütáltak, ő és a szövetségi kapitány. Sós Károly válogatottja 2:0-ra nyert, egyébként ez volt az első alkalom, hogy a magyar csapat tétmérkőzésen nyerni tudott a szovjetek ellen.

A csepeli kapus néhány hónappal később tagja lett dr. Lakat Károly a mexikói olimpiára készülő keretének. Az ötkarikás tornán ő volt az első számú kapus, nagy része volt az aranyérem kiharcolásában.

Az 1968-as olimpiai bajnoki döntő, amelyen 0-1-ről fordítottunk és nyertünk 4-1-re Bulgária ellen:

1974. március 3-án búcsúzott az NB I-től. Utána Mészöly Kálmánnál, a Budafoki MTE-ben védett egy évet, majd a megyei I. osztályban szereplő Fajszhoz igazolt, végül egy szinttel lejjebb, a dányi TSZ csapatában védett 1979 és 1982 között. Visszavonulása után sem szakadt el a labdarúgástól, edzőként tevékenykedett, elsősorban utánpótláscsapatoknál.