75 éves Szalay Miklós

2021. december. 06., 14:26   |    

75 éves Szalay Miklós
Fotó: Szalay Miklós (sötétben) az utánpótlás-válogatott tagjaként az angolok elleni mérkőzésen

Ma ünnepli 75. születésnapját Szalay Miklós olimpiai bajnok, egyszeres válogatott korábbi középpályás, aki szinte a teljes pályafutását a Salgótarjáni BTC-ben töltötte.

Szalay Miklós Salgótarjánban született, 1946. december 6-án. A Salgótarjáni KSE csapatában kezdett futballozni, 1964-ben igazolt át az SBTC-be. 1967-ben tagja volt az MNK-döntős csapatnak.

A pályafutását csatárként kezdő későbbi középpályás 1968-ban olimpiai bajnoki címet nyert Mexikóvárosban a dr. Lakat Károly által irányított csapattal, majd 1972 januárjában, Madridban szerepelt az A-válogatottban is. Az SBTC történetében legendás, Szalay, Répás, Básti középpályástrió tagjának az volt az utolsó idénye aktív labdarúgó-pályafutása során, egy rejtélyes vesebetegség miatt a salgótarjáni futballtörténelem legjobb bajnoki helyezését hozó szezon után 26 évesen visszavonulni kényszerült, pedig abban az idényben (1971–1972) a Népsport osztályzatai szerint nem akadt nála jobb mezőnyjátékos az NB I-ben.

Visszavonulása után rövid edzőként is kipróbálta magát, majd testnevelő tanárként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Szövetség
Profi liga: tudnivalók

2025-11-10 17:44:57

Profi liga: tudnivalók

Szövetség
Búcsú Jenei Imrétől

2025-11-09 13:14:21

Búcsú Jenei Imrétől

Szövetség
Búcsú Mezey Györgytől

2025-11-05 17:51:40

Búcsú Mezey Györgytől

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom