70. születésnapját ünnepli Tóth András

A 17 válogatottsággal büszkélkedhető egykori középpályás 1949. szeptember 5-én született Újpesten, ahol NB I-es játékos lett és összesen 303 találkozón lépett pályára.
Tóth András 16 évesen kezdett az Újpesti Dózsában futballozni. A felnőttek között 1968-ban mutatkozott be, méghozzá mindjárt egy nemzetközi mérkőzésen. A következő szezonban már állandó tagja volt az A-csapatnak.
Ebben az évben 1969-ben nyert először bajnokságot az Újpesti Dózsával. Ez a győzelem egy hosszú diadalmenet első állomása volt: Tóth András a lila-fehér mezben 1975-ig sorozatban hétszer ünnepelhetett bajnoki címet – aztán pedig még kétszer.
A Magyar Népköztársaság Kupáját háromszor (1969, 1970, 1975) hódította el az újpesti alakulattal.
Szeretett klubját 1981-ben hagyta el, hogy a belga Lierse csapatában folytassa pályafutását. Két év után aztán hazatért, az MTK-val játszott az élvonalban. Végül az alsóbb osztályú gödi együttesből vonult vissza.
A magyar válogatottban 17 mérkőzés jutott neki 1973 és 1979 között. Egyetlen gólját az 1978-as, argentínai világbajnokságon szerezte, Olaszország ellen tizenegyesből.
A hírkategória további hírei
2025-08-13 10:43:30
Új eljárásrend a gyerekek verseny- és rajtengedélyével kapcsolatban
2025-08-12 22:27:40
Válogatott mezzel térhetnek haza a legszerencsésebb Erzsébet-táborozók
2025-08-12 13:58:43
Elhunyt Káposzta Benő
2025-07-30 12:35:59