65 éves Törőcsik András

Futballtudásáról mindennél többet elmond néhány edzőjének a véleménye. Mészöly Kálmán fenoménnek nevezte, Várhidi Pál azt emlegette vele kapcsolatban, hogy egyszer a Barcelona ellen Cruyff és Neeskens is pályára lépett az ellenfélnél, de a közönség mégis Törőcsik megmozdulásait ünnepelte felállva. Baróti Lajos úgy emlékezett, hogy „akkoriban szinte mindenkit ismertem, aki csak labdába rúgott, de ilyen tehetség egy sem volt”. Mezey György úgy vélte, egy zseni volt a pályán, aki a génjeiben hordozta a játék minden elemét. Mezey doktor ezt még meg is fejelte: „Törőcsik András tehetségesebb volt, mint Maradona…”

A lila-fehér szíveket eufóriába borította varázslatos cseleivel, „táncaival”, de miatta még a fradisták is kijártak az ellenfél oroszlánbarlangjába futballmeccset nézni.

„Törő”, azaz Törőcsik András 1955. május elsején született Budapesten. „Zuglóban, a Kassai téri templom előtti térségen azt hiszem, mi voltunk a legszorgalmasabb focisták, legszívesebben éjjel is játszottunk volna. 1965-ben a BVSC toborzót hirdetett, ott volt a pálya, ahol most a kis földalatti végállomása van. Farkas József vett először kezelésbe, aztán jöttek az újabb mesterek, mindegyiktől nagyon sokat kaptam, így Fábiántól, Jägertől, Mezeytől. Egyszer csak bekerültem az ifjúsági válogatottba, akkor kezdtem remélni, hogy továbbléphetek talán az NB I-ig. Mit mondjak? Imádom a labdarúgást, ebből a nagy szerelemből született az NB I meg a válogatottság.” – mondta az argentínai világbajnokság előtt a Labdarúgás a kerettagok pályakezdését firtató kérdésre.

Nevelőegyesületéből, a BVSC-ből ifiválogatottként, 1974-ben került át az Újpesti Dózsába. Szeretett volna a Ferencvárosba igazolni – örült volna ennek mérnök édesapja, aki egyébként a zöld-fehérek lelkes híve volt –, de úgy tűnt, a Bp. Honvéd az erő pozíciójából eldönti az érte folytatott versenyt, s egyszerűen bevonultatja. Törő semmiképpen nem akart oda menni. Akkor jött a fordulat: a Belügyminisztérium által támogatott Újpesti Dózsa tudott segíteni…

1983/84, KEK, 2. forduló. A nyolcvanas évek egyik leghíresebb magyar klubsikere. A kölnieknél német válogatott-játékosok sora, Schumacher, Fischer, Littbarski, Klaus Allofs és Steiner is pályára lépett. Utóbbi 1990-ben világbajnoki címet szerzett, a két gólpasszt adó Törőcsik András őt fektette el kétszer az első gól előtt:

A lila-fehérekkel háromszoros bajnok, háromszoros kupagyőztes lett. Már Európa legjobb játékosai között jegyezték – példák erre az Aranylabda-szavazás, valamint az argentínai világbajnokság előtti és utáni (!) temérdek elismerő angol és francia lapvélemény –, amikor egy közlekedési balesetben súlyos csípősérülést szenvedett. Ő maga később azt mondta, attól kezdve nem tudott a régi színvonalon futballozni, de ez talán túlzottan szigorú megállapítás. A nyolcvanas évek elejének Dózsájában újra remekelt, kevésbé befejező, mind inkább előkészítő szerepkörben. Huszonöt éves kora után sokkal inkább az előkészítésben, mintsem a befejezésekben jeleskedett. A Dózsában az 1980-as idény végéig 126 mérkőzésen 50 gól volt a mérlege, a következő öt szezonban ellenben 110 bajnokin csak 19 gólt lőtt.

A válogatottban a skótok elleni találkozó (1980. május 31.) volt a huszadik meccse, az után 11 gólnál járt már. A következő 25 összecsapásra ellenben már csak egy gól jutott. Kétségtelen, hogy a Népsport osztályzatait minősítésnek elfogadva, sokkal jobb volt a teljesítménye a balesete előtt. 1975–1976-ban a hatodik, 1977–1978-ban a negyedik helyen végzett a rangsorban, utóbbi évben csak a kiállítása miatt nem nyert. E két szezonban, valamint 1978–1979-ben ő volt az idény legjobb középcsatára, 1976–1977-ben a B-csapatba fért be. A baleset után már nem került sem az A-ba, sem a B-be.

1977 novemberében Bolíviában vált biztossá a magyar válogatott világbajnoki részvétele. A mérkőzés formalitás volt, mert a hazai odavágón 6-0-ra vertük a dél-amerikaiakat. Bolíviában Törőcsik András góllal és gólpasszal járult hozzá az újabb győzelemhez:

A barátai által Kesének szólított csatárnak a sérülése után, a nyolcvanas években is voltak fantasztikus mérkőzései, az Újpesti Dózsa az 1983–1984-es idényben játszott KEK-mérkőzésein újra pályafutása csúcsát idézte. Ki ne emlékezne a Köln elleni mutatványaira? Rárajtolt a balszélre, az üres területre beívelt labdára, átvette, majd amikor háttal volt az alapvonalnak, talppal hirtelen hátratolta. A mellette szorgoskodó védő, bizonyos Paul Steiner elkaszálni sem tudta. Becsületére legyen írva, az újpesti kilences után eredt. Törőcsik úgy csinált, mintha be akarná adni a labdát, Steiner dobta is magát az elképzelt röppályára. Ám a Megyeri út kedvence visszavette a labdát, aztán jobbal hajszálpontosan középre emelt. Kiss Sándor megelőzte a védőjét, s nyolc-kilenc méterről az akkor már Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Toni Schumacher kapujába fejelte a labdát. Vagy öt percen keresztül zúgott a stadionban a legendássá vált „Táncolj, Törő!” kiáltás, a címzett pedig meghallgatta a kérést. A 43. percben észrevette a kaputól jó 30-35 méterre, hogy Kisznyér Sándor otthagyja neki a labdát. Gondolt egyet, s miután látta, hogy a középpályás sprintelni kezdett az ellenfél, az 1. FC Köln büntetőterülete felé, mérnöki pontossággal beemelte a labdát az üres területre. Kisznyér a mai számítógépes játékok szereplőjeként sem kaphatna pontosabb passzt, megszelídítette a labdát, majd a bal felső sarokba emelt. A labda a keresztlécről pattant a kapuba.

S ez csak egy volt Törőcsik András álommeccsei közül, hiszen aligha akad olyan ötven körüli, vagy kicsit idősebb futballrajongó, aki ne emlékezne a spanyol Iribarnak emelt góljára, ne emlegetné az 1977-es, jugoszlávok elleni mérkőzésen mutatott parádéját, a skótoknak lőtt dupláját, az akkor az UEFA-kupát védő IFK Göteborg hátvédjeit az őrületbe kergető tánclépéseit.

Magyar Kupa-döntő, 1983: Újpesti Dózsa-Honvéd 3-2. A Népstadionban játszották, ez volt az Újpesti Dózsa történetének ötödik Magyar Kupa-diadala. Törőcsik András természetesen góllal és remek játékkal járult hozzá a sikerhez.

Már a hetvenes évek végén irdatlan pénzekért vitték volna külföldre, de akkor még érdem és kor szerint osztogatták az OTSH-ban a légiósélet lehetőségét. Törőcsik, aki – ha nincs az autóbalesete – 1979-ben abban a stadionban, amelyben a portugál Garrido bíró, tudomást sem véve Passarella, Galvan, Olguin és a többi argentin a magyar kilences megfélemlítését célzó brutalitásáról, kiállította őt az első törlesztése után, a világválogatottban játszhatott volna például Michel Platini, Zico, Paolo Rossi, Zbiniew Boniek, Ruud Krol, Franco Causio és Marco Tardelli társaságában. Talán ez jelképe is lehetne egy zseni pályafutásának: az eltékozolt lehetőségek embere volt. Pedig a Mundial után ezt írta róla Brian Glanville, a hetvenes évek végének egyik leghíresebb szakírója az argentinok elleni meccs után: „A magyar válogatottnak két kulcsembere volt, a 23 éves Törőcsik András, az apró termetű szőke középcsatár, aki bámulatosan bánt a labdával és csodálatos cselekkel képes volt megőrjíteni minden ellenfelét, és a magas Nyilasi Tibor, utóbbi fejjel különösen veszélyes támadó középpályás. A meccs botrányosan ért véget, Garrido két magyart is kiállított. Az egyik Törőcsik volt, aki apró csodákat művelt a rárontó, s minden egyes pillanatban rugdosó védőkkel.”

Törőcsik András harmincévesen külföldre szerződött, a Montpellier játékosa lett, majd következett itthon a Volán SC, aztán Kanadában teremfutball-csapatokban játszott, végül az MTK-VM-ben zárta élvonalbeli pályafutását. A válogatottban 1976 és 1984 között 45 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon.

A korábbi válogatott csapattárs, Nyilasi Tibor az mlsz.hu-nak így beszélt Törőcsik Andrással szövődött barátságáról: „Törő a barátom, 17 éves korom óta ismerem, már az ifjúsági válogatottban is együtt játszottunk. Rendkívüli képességekkel megáldott, óriási tehetségű futballista volt. Mindig is sajnáltam, hogy nem a Fradiban futballozott. Így is nagyon sokat voltunk együtt a válogatottban, meccsek, túrák, edzőtáborok során és azon kívül is.  Az évek alatt a barátságunk  testvéri szeretetté alakult. Aki valaha is látta játszani őt tudja, hogy a tudása zseniális volt. Egy életvidám, remek humorú, jó lelkű, rendes srác volt világéletében, aki soha senkinek sem ártott, ahogyan ezt fanyar öniróniával mondani szokta: leszámítva önmagát.”

A France Football Aranylabda-szavazásán 1977-ben és 1981-ben is kapott szavazatot. Legendája töretlen, az egészsége sajnos nem. Barátainak, családtagjainak és a nagyon gondos orvosi kezelésnek köszönhetően mostanság szerencsére ismét kicsivel jobban van. 

Újpest-Göteborg 3-1, 1982/83, KEK, 1. forduló. Két héttel korábban az Újpest 1-1-re végzett Göteborgban, vagyis magabiztosan jutott tovább a svéd csapat ellen. A következő körben a Real Madrid búcsúztatta. Törőcsik András gólt és gólpasszt is jegyzett ezen a találkozón.