50 éve hunyt el Mándi Gyula

Mándi Gyula 1899. 07. 14-én, Budapesten született, és a fővárosban hunyt el hetven évvel később, 1969. 11. 26-án. 

Az egykori válogatott labdarúgó életében 32 alkalommal viselte a címeres mezt.  Tizenöt alkalommal volt tagja győztes csapatnak, 12 döntetlen és 5 vereség szerepel a neve mellett.

Az eredetileg Mandlnek hívott – innen származott beceneve, a Mandula – hátvéd az Ékszerészeknél kezdte a pályafutását (1913–1914), majd rövid ideig az FTC-ben játszott (1914–1918). Még a huszadik születésnapja előtt átlépett az MTK-ba, ahol aztán közel két évtizedet töltött 1919. és 1937. között.

Az egyedüli a tízes-húszas évek kék-fehér aranycsapatának játékosai közül, aki még Schaffer Alfréd irányításával, a harmincas évek második felében is nyert bajnoki címet. Mándi összesen kilenc bajnoki elsőséget szerzett a kék-fehérek amatőr-, majd Hungária néven szereplő profi csapatával (1919–1920, 1920–1921, 1921–1922, 1922–1923, 1923–1924, 1924–1925, 1928–1929, 1935–1936, 1936–1937), háromszor nyerte meg a Magyar Kupát (1923, 1925, 1932).

1921. június 5-én mutatkozott be a válogatottban, első meccsén, a németek ellen Fogl II Károllyal alkotott hátvédpárt, aki aztán az utolsó válogatottsága idején, a bolgárok elleni vb-selejtezőn az ellenfél szövetségi kapitánya volt. Mándi 1924-ig alapembernek számított, de utána öt éven keresztül csupán egy mérkőzés jutott neki. Bár részese volt a párizsi olimpián az „egyiptomi csapásnak”, nem az, hanem egy térdficam vetette vissza.

1929-től a másodvirágzását élte, a második világháború előtti válogatott játékosok esetében példátlan, hogy a nemzeti tizenegyben játszott mérkőzései több mint fele a harmincadik születésnapja utánra essen. Visszavonulása után edzőként dolgozott; közismert, hogy ő volt az Aranycsapat edzője, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány első számú segítője.