2023-ban U17-es Európa-bajnokságot rendezünk

2021. április. 19., 17:52   |    

2023-ban U17-es Európa-bajnokságot rendezünk

Az UEFA végrehajtó bizottsága mai, montreux-i ülésén döntés született többek között a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságainak helyszíneiről is. Magyarország 2023-ban a férfi U17-es Európa-bajnokságnak ad otthont.

A Magyar Labdarúgó Szövetség újabb sportdiplomáciai sikert ért el, sikeres pályázatát követően megkapta a 2023-as férfi U17-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Az MLSZ az utóbbi években több európai tornának és döntőnek adott otthont, és az európai szövetség eddig minden alkalommal elégedett volt a magas színvonalú rendezéssel. A sor 2019-ben kezdődött, amikor női Bajnokok Ligája-döntőt rendeztek a Groupama Arénában, majd 2020-ban a Puskás Arénában játszott a Bayern München és a Sevilla az Európai Szuperkupáért. Bár kényszerből kellett változtatni az eredeti helyszíneken, mégis elmondható, hogy Budapesten több Bajnokok Ligája- és Európa-liga mérkőzést is rendeztek idén tavasszal, és a résztvevő csapatok, valamint az UEFA mindannyiszor kifejezte elismerését a színvonalas rendezésért. Idén az U21-es Európa-bajnokságnak ad otthont Magyarország, a torna első felét már lejátszották, míg május végén az egyenes kieséses szakasszal folytatódik a viadal. Néhány héttel később, 2021 júniusában a férfi felnőtt Európa-bajnokság négy mérkőzésének ad otthont a Puskás Aréna, három csoportmeccset (ebből kettőt magyar részvétellel) és egy nyolcaddöntőt rendeznek a nemzeti stadionban. 2023-ban ugyancsak a Puskás Arénában játsszák le az Európa-liga döntőjét, és most már az is eldőlt, hogy ugyanabban az évben a férfi U17-es Európa-bajnokság mérkőzéseit is Magyarországon rendezik meg. A sikeres pályázatban budapesti és vidéki helyszín is szerepelt, a stadionokat a Magyar Labdarúgó Szövetség és az UEFA a következő időszakban véglegesíti.

Haladék három városnak, új lebonyolítás a klubsorozatokban

Az UEFA vezető testülete haladékot adott annak a három városnak, amely még nem erősítette meg, hogy mennyi néző előtt rendezi meg az idei férfi Európa-bajnokság mérkőzéseit. Ez a döntés a magyar válogatottat is érinti, a három város egyike ugyanis München, ahol a mieink harmadik Eb-mérkőzésüket játsszák majd a házigazdák ellen. München, Bilbao és Dublin április 23-ig kapott haladékot a válaszra. (Az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésinek jegyinformációról ITT írtunk.)

Az UEFA azt is bejelentette, hogy 2024/25-ös idénytől új formátumban rendezi meg két legnagyobb klubsorozata, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmeit. A BL-főtáblán 32 helyet 36 csapat szerepel majd, és minden résztvevő csapat legalább 10 mérkőzést játszik, 10 különböző ellenféllel. A sorozatokat érintő további változtatásokat az UEFA közleménye összegzi.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS