100 éve született Egresi Béla

2022. április. 05., 18:07   |    

100 éve született Egresi Béla
Fotó: Víg Johanna

Az évforduló alkalmából Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elevenítette fel Egresi Béla pályafutását, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Dunai Antallal közösen helyezték el az emlékezés koszorúját a Szent Gellért plébánián, míg az ÚTE nevében Tóth András, a Baráti kör vezetője koszorúzott.

Az egykori kiváló szélső, Egresi Béla 1922. április 5-én, Csepelen látta meg a napvilágot. Kispesten kezdett el futballozni, majd 1946-ban Újpestre igazolt, ahol 210 találkozón viselte a lila-fehérek mezét. Az újpesti nyolc év alatt 95-ször volt eredményes, egy bajnoki aranyat és két bronzérmet nyert a lilákkal.

A kitűnő csatár természetesen a válogatottban is megfordult, 1943 és 1953 között 23-szor szerepelt a neve a nemzeti tizenegyben, tíz gólt ért el. A legeredményesebb találkozója Magyarország képviseletében egy Románia elleni összecsapás volt, neki kétszeresen is hazai pályán, a Megyeri úton, ahol háromszor talált be a 9-0-ra megnyert mérkőzésen. 1959-ben az Egyetértésben fejezte be az aktív játékos pályafutását. 1985-ben az Újpesti Dózsa örökös bajnokai közé választották, 1999. június 10-én hunyt el.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS